2020. május 25. 18:45   |   Autoblog
címkék:  

Újraforgatták a világ egyik legismertebb autós reklámfilmjét

Harminc év után ismét előkerültek a pezsgős poharak, hogy demonstrálják a Lexus zászlóshajójának rezzenéstelen tökéletességét. Ezúttal azonban az LS szedán mellett egy ember is szerepelt a reklámfilmben – nem is akárki!

A Lexus márka 1989-es bevezetése szinte egyik napról a másikra borította fel a teljes luxusautó-piacot. A sikerben nem kevés része volt egy félperces reklámfilmnek, amelyben zseniálisan kreatív, mégis utánozhatatlanul egyszerű módon demonstrálták az LS400 hajtásláncának tökéletes kiegyensúlyozottságát: a motorházfedélre épített, csordultig töltött pohárgúlából egy csepp pezsgő sem ömlött ki, miközben a fékpadra helyezett autó csúcssebességig gyorsított. A szpot annak idején minden létező szakmai díjat megnyert, és a figyelem középpontjába helyezte a márkát. A Lexus képviselőit televíziós műsorokba hívták meg, hogy élő adásban ismételjék meg a mutatványt.

A harmincadik születésnapját ünneplő márka most újraforgatta a reklámtörténeti jelentőségű filmet – két fontos különbséggel. Az egyik természetesen az autó: az 1989-es LS400 helyett egy 2020-as modellévi LS500 kapta a főszerepet. A másik pedig, hogy ezúttal nem egy test nélküli kéz halmozta piramisba a pezsgős poharakat, hanem maga Akio Toyoda, a Toyota Motor Corporation elnöke. A 63 éves szakemberről eddig is tudtuk, hogy képzett autóversenyző és felvilágosult vezető, arra azonban csak a most bemutatott filmből derült fény, hogy a humora is remek.

A lényeg persze itt is ugyanaz: a fékpadra emelt luxuslimuzin teljesen rezgésmentesen éri el végsebességét, és miközben a háttérben szóról szóra ugyanaz az ünnepélyes szöveg kíséri az eseményeket, mint harminc éve, Toyoda-szan diadalmasan kiált fel: „Még mindig működik!”