2020. július 10. 18:15   |   Autoblog
címkék:  

A nap képe: az itthon készülő Peugeot R4 versenyautó

Két helyszínen, Portugáliában és Magyarországon, idehaza a TRT műhelyében épülnek majd a Peugeot Rally4 versenyautók. A budakeszi műhely komoly versenyfutásban van az idővel, mivel a járványhelyzet sokáig nehezítette a karosszériák és az alkatrészek szállítását. Július folyamán elkészült az első két autó, de ennél jóval nagyobb mennyiségre van igény. Az új Peugeot 208 R4 versenyautó három nagy nemzetközi versenyen is indul a Peugeot Rally Academy programjában és remélhetőleg hamarosan idehaza is bemutatkozik.

Hazánkban, a Tagai Racing Technology műhelyében építik az új Rally 4-es Peugeot-kat. Hogy mit kell tudni az új kategóriáról, a megújult Peugeot 208-asról, s hogy hány év alatt épült ki az a bizalom, amelynek köszönhetően hazánk lett a versenygép építésének egyik bázisa, arról Tagai Tamást, a TRT vezetőjét kérdeztük.

Szögezzük le először azt a tényt, hogy az új Rally 4-es kategória autói nem négykerék-hajtásúak, egyszerűen az történt, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) újrastrukturálta a saját rendszerét, átnevezte a kategóriákat, és a hajdani R2-ből lett a Rally 4. Vagyis ez a kategória az R2 utóda, a kétkerék-hajtású autók kategóriája. Itt versenyeznek majd az új Peugeot 208-asok. Július 1-én megtörtént a homologizáció és időközben az is kiderült, két helyszínen, Portugáliában, és Magyarországon, a TRT műhelyében épülnek majd a versenyautók. Ez a bizalom tökéletes jele a magyar csapat irányába.

Tagai Tamás elmondta, az előző generációs Peugeot 208 R2-höz képest a legnagyobb előrelépés a motor terén történt: az eddigi 1.6 literes szívó motort felváltja az 1.2-es turbó, aminek nagyobb lesz a nyomatéka és a teljesítménye is, ez várhatóan jóval nagyobb versenytempót is eredményez. A jól bevált megoldásokat meghagyták a versenyautóban (amely alapvetően egy nagyon sikeres széria volt), ezeket „csak” továbbfejlesztették, modernizálták őket.

Amikor arról kérdeztük, vajon hol helyezkedik majd el a mezőnyben az új Peugeot 208 Rally 4, Tagai Tamás azt válaszolta, valahol a jelenlegi R2-esek előtt. De hogy mennyivel lesz gyorsabb náluk, azt egyelőre nehéz megmondani. Ha hamarabb nem, az első nemzetközi „bevetésen” kiderül, amely reményeink szerint (amennyiben a járványhelyzet lehetővé teszi) a Castelo Branco Rallye aszfaltos futama lesz, majd az ERC nyitófutamán a július 24-26. közötti Rally Di Roma-n is találkozhatunk vele.

A Peugeot 208 Rally4

A Peugeot Sport két évvel ezelőtt, 2018 nyarán kezdett hozzá a vadonatúj raliautó fejlesztéséhez. Az alapokat az akkor még szintén fejlesztés alatt álló, új generációs Peugeot 208 adta: egymással párhuzamosan öltött tehát testet a versenyautó és a közúti modell. Közös alapjuk az a szintén új fejlesztésű CMP padlólemez, amely optimalizált tömegével, alacsony tömegközéppontjával és kiemelkedő szerkezeti szilárdságával ideális kiindulópont egy kezes és dinamikus, jól hangolható versenyautó megalkotásához. Ezzel összhangban az autó állítható Öhlins lengéscsillapítókkal szerelt MacPherson rugóstagokat kapott; a fékek hátul 290 mm-es tárcsát és kétdugattyús nyerget alkalmaznak, elöl aszfaltra 330, murvára 290 mm-es tárcsát ajánlanak a fejlesztők, négydugattyús nyergekkel. Ez utóbbiak valamivel nagyobbak, mint az előd Peugeot 208 R2 310 / 285 mm-es első tárcsái.

A szabályzathoz igazodva nehezebb lett az autó – 1030-ról 1080 kilogrammra nőt az üres tömeg -, a teljesítménynövekedés azonban kompenzálja a jármű nagyobb tehetetlenségét. A korábbi 1,6 literes motor (185 LE, 190 Nm) helyébe a Peugeot 1,2 literes, háromhengeres turbómotorja lépett. A PureTech erőforrást nagyobb turbófeltöltővel és Magnetti Marelli motorvezérléssel tették versenyzésre alkalmassá: a motor 208 lóerőt és 290 Nm forgatónyomatékot bocsát a pilóta rendelkezésére. Az erőt ötfokozatú, szekvenciális Sadev versenyváltó juttatja el az első tengelyre, ahol mechanikus, részlegesen önzáró differenciálmű osztja el azt a két kerék között. A keréktárcsák 15 vagy 17 colos Speedline darabok.