2020. július 14. 19:00   |   Autoblog
címkék:  

Villanyfurgon született a London taxiból

A LEVC (London Electric Vehicle Company) bemutatta a VN5 nevű könnyű haszonjárművet, amely hatótáv kiterjesztős benzin-elektromos hajtásláncának köszönhetően akár 484 kilométert is megtehet egy feltöltéssel. A VN5 kiszállításai az év végén indulnak, s lesz belőle balkormányos változat is, amelyet jövő márciusban kezdenek árulni.

A VN5 nem véletlenül ismerős, ugyanis a 2018-ban piacra dobott, ikonikus formájú elektromos London taxi frontrészét kapta meg, amelyet szintén a LEVC gyártott. A furgont professzionális felhasználásra tervezték, utasterében kényelmes üléseket és rengeteg pakolóhelyet találunk, hátulról és az oldalsó tolóajtókon keresztül megközelíthető rakterében pedig elfér két Euro raklap. A szállítási kapacitás 5,5 köbméter, a teherbírás pedig 830 kilogramm, a VN5 így abszolút versenyképes más, hagyományos hajtáslánccal szerelt kishaszonjárművekkel.

A VN5-be ugyanazt a hatótáv kiterjesztős benzinmotorral szerelt elektromos hajtásláncot szerelték, mint a TX taxiba. Ennek a megoldásnak a legnagyobb előnye, hogy nem kell tartani az akkumulátor lemerülésétől, mint a tisztán elektromos furgonok esetében, a rugalmas hatótáv ugyanis elérheti a 484 kilométert is. Egy árammal és üzemanyaggal feltöltött VN5 a teljes napi munkát stresszmentesen el tudja végezni, ráadásul a városközpontba is behajthat, mentesülve a 12,5 fontos napi ULEZ díj alól. Tisztán elektromos hatótávolsága 93 kilométer.

Mivel az akkumulátor az 50 kW-os gyorstöltést is elviseli, a teljes újratöltés elvégezhető fél óra alatt, amennyi idő alatt például be- és kipakolják az autót. A VN5 szervizintervalluma pedig 40 ezer kilométer, ami szintén nagyon kedvező. A villanyfurgon 5 éves vagy 150 ezer mérföldes garanciával érkezik, az akkumulátorra 8 éves vagy 150 ezer mérföldes garancia vonatkozik. Plusz pénzért ez kiterjeszthető 6 évre/200 mérföldre, illetve 8 évre/200 ezer mérföldre.

A VN5 a LEVC folyamatosan növekvő nemzetközi márkakereskedői hálózatán keresztül lesz megvásárolható. Üzleti felhasználóknak különböző lízing konstrukciókat is kialakítanak.