2012. április 28. 12:42   |   Autoblog
címkék:  

Hamilton nem kapta meg a lehetőséget

Habár szeretett volna, mégsem ül autóba a jövő heti, mugelló teszteken a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton. A csapat az eredeti tervek szerint két tesztpilótájával, Gary Paffettel és Oliver Turvey-jel képviselteti magát Olaszországban.

Bahreinben a wokingi gárda kiábrándítóan szerepelt, így Hamilton úgy nyilatkozott, szeretne autóba ülni jövő héten. A csapat azonban pénteken megerősítette, nem változtatnak az eredeti felálláson.

Jenson Button, a McLaren Mercedes világbajnoka mindeközben úgy nyilatkozott, hogy nem származik hátránya abból, ha kihagyja a jövő heti, mugellói tesztet, hiszen a wokingi gárda tesztpilótái tökéletesen el tudják végezni a rájuk váró feladatot.

„Nem igazán hiszem azt, hogy hasznunkra válna, komoly fejlesztések ugyanis nem lesznek, amiket ki lehetne próbálni. Azt hiszem, tökéletesen megfelel az, hogy a tesztpilóták megtesznek néhány kilométert az új elemekkel, esetleges extrém megoldásokkal. Semmi szükség arra, hogy mi is ott legyünk."

F1világ