2020. augusztus 26. 15:30   |   Autoblog
címkék:  

Összkerékhajtást kap a Lexus közepes szedánja

A 2018-ban bevezetett, vadonatúj Lexus ES eddig csak elsőkerék-hajtással volt elérhető. Mostantól ez megváltozik, ami akkor is nagy szó, ha Európában egyelőre nem élvezhetjük ennek előnyeit.

Több mint három évtizeden át gyártotta ugyanazon recept alapján felső-középkategóriás nagyautóját a Lexus: az ES szedán hat generációja ragaszkodott az elsőkerék-hajtáshoz. A mostani, hetedik kiadás is így kezdte pályafutását, ám a modern padlólemezből adódó lehetőségeket kiaknázva a 2021-es modellévtől kezdve összkerékhajtással is megrendelhető lesz a modell.

Habár a Lexus fejlett hibrid modelljei révén komoly tapasztalatokkal rendelkezik az elektromos összkerékhajtás terén, ahol a hátsó kerekeket nem az elsődleges benzin-elektromos hibrid egység, hanem egy külön erre a célra szolgáló villanymotor hajtja (ezt a megoldást alkalmazza például az NX középkategóriás szabadidőjármű is), az ES esetében a tradicionális mechanikus megoldás mellett döntöttek.

A 2,5 literes, soros négyhengeres benzinmotor forgatónyomatéka alaphelyzetben az első kerekeken keresztül jut az aszfaltra, ám álló helyzetből elindulva, vagy ha a tapadási viszonyok csúszós útfelületen vagy kanyarban szükségessé teszik, egy elektromágneses vezérlésű tengelykapcsoló késlekedés nélkül bekapcsolja a hajtásba a kardántengelyt, amelyen keresztül a hajtóerő akár 50 százaléka juttatható a hátsó tengelyre.

Az összkerékhajtás sem a menetkomfortra, sem a helykínálatra nincs hátrányos hatással. Ami a menetdinamikát illeti, a kínálatban most először megjelenő, és kizárólag összkerékhajtással kínált, 206 lóerős erőforrással 8,6 másodperc alatt gyorsul 96 km/óra sebességre az autó, a végsebesség (210 km/óra) pedig megegyezik az erősebb ES 350 modellével. Ugyanennek a blokknak a 179 lóerőre hangolt változata dolgozik egyébként a 218 lóerős hibrid ES 300h típusban, amelynél mindössze 23 kilogrammal nyom többet az összkerékhajtású variáns. Az ES 250 AWD minden felszereltségi és kiviteli szinten rendelhető, de kezdetben csak az észak-amerikai piacokon.

Nem az összkerékhajtás azonban a 2021-es modellév egyetlen újdonsága: a Lexus ES 350 F Sport alapjaira épülő Black Line limitált kiadás mindössze 1500 példányban készül. A kék, fekete vagy fehér fényezéssel választható különkiadás utasterében szürke öltések teszik még kontrasztosabbá a fekete-fehér színvilágot, míg kívül fekete tükörházak, hátsó légterelő, valamint keréktárcsák és -csavarok teremtenek a névhez méltó hangulatot. A Lexus az ES Black Line kiadásra is kiterjesztette a felső kategóriás típusainál bevezetett Zero Halliburton luxustáska-kollekciót, amely ezúttal két bőröndből áll – természetesen éjfekete színben.

Mivel Európában továbbra is csak az ES 300h típust forgalmazza a Lexus, egyelőre a következő modellév egyik újdonságával sem találkozhatunk az Óvilágban. Ugyanakkor fennáll az elméleti lehetősége annak, hogy megfelelő piaci kereslet esetén Európában is hajtott legyen a hibrid szedán valamennyi kereke.