2020. október 19. 18:45   |   Autoblog
címkék:  

Újra szárnyal a használtautó-piac

Ugyan három egymást követő hónapban is jelentős mínuszt produkált a használtautó-piac az év során, az első háromnegyed év összesítése alapján mindössze 2,1 százalékot esett vissza az értékesítések száma idén 2019-hez képest.

Január és szeptember vége között 586 489 gépkocsi átírást regisztráltak hazánkban, tehát továbbra is igen nagy az érdeklődés a másodkézből származó járművek iránt. A népszerűségi listát 9 hónap utána az Opel Astra, Suzuki Swift, Ford Focus trió vezeti.

Minimális ugyan, de az első kilenc hónap alapján megtorpant a használtautó-piac 2020-ban, pedig az év elején úgy tűnt, ezúttal is rekord születhet a területen. Az elmúlt 8-10 évben folyamatosan nőtt a másodkézből eladott autók száma, és ez a tendencia januárban és februárban is folytatódott, akkor tíz százalék fölötti mutatókkal emelkedett a terület. Március és május között – a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzet idején – azonban 18, 34 és 7 százalékos mínuszt mutatott a terület.

Júniusban viszont észhez tért a piac, s azóta minden hónap túlszárnyalja a korábbi év teljesítményét. Ennek köszönhetően összességében 586 489 használt gépjármű cserélt gazdát az országhatáron belül, amely mindössze 2,1 százalékos mínuszt eredményezett. Jelentős problémát jelent viszont, hogy az átírt autók 74,5 százaléka tíz évnél is idősebb, ami hűen tükrözi az évek óta öregedő, hazai autóállományt, amelynek az átlagéletkora jelenleg 14,4 év.

„Ahogy arra számítani lehetett, a használtautó-piacot jóval kevésbé rázta meg a koronavírus járvány. Az egy-hét éves, minőségi használt autók piacán ez végképp igaz, olyan nagy az érdeklődés a telephelyeinken, hogy alig bírjuk kiszolgálni az ügyfeleinket.” – mondja Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója. „A vírushelyzet ugyanis a mi területünkre plusz vásárlókat hozott, az új kocsik hiánya miatt egyetlen alternatívaként a fiatal, minőségi használt gépjárművek jelentenek megoldást.”

Januártól szeptember végéig a legtöbben alsó-középkategóriájú (29,48 százalékos piaci részesedés) gépkocsit kerestek, de a kisautók (22,79 százalék) és a felső-középkategóriás modellek (15,28 százalék) is népszerűek voltak. A legnagyobb számban Budapesten, Pest megyében, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében vásároltak használt autót. A legkisebb érdeklődés Tolna és Nógrád megyében mutatkozott a másodkézből származó gépkocsik iránt.

A legtöbben Opelt (12,24 százalékos piaci részesedés), Volkswagent (10,23 százalék) és Suzukit (8,97 százalék) vásároltak. Kilenc hónap után a típusok rangsorát az Opel Astra vezeti a Suzuki Swift és a Ford Focus előtt, a tíz legnépszerűbb modell között pedig összesen négy Volkswagen-csoportos márka található. A Golf a negyedik, a Passat az ötödik, az Octavia a nyolcadik, a Polo a kilencedik helyen áll. A luxusautók piacán is jelentős mozgolódás volt tapasztalható: az országban új gazdára talált 852 Porsche, 18 Ferrari, 5 Rolls-Royce és 3 Lamborghini is.

„Az érdeklődést látva az utolsó negyedév kompenzálhatja az idei kiesést, így várhatóan még kisebb lesz a különbség az átírások számában a tavalyi évhez hasonlítva.” – teszi hozzá a Das WeltAuto márkaigazgatója. – „Nem győzzük azonban eleget hangsúlyozni, hogy használt autó vásárlásakor körültekintően járjunk el, s lehetőség szerint ismert előéletű gépkocsit vásároljunk, de csak azután, hogy egy márkaszervizben átnézettük azt. Kiváló eszköz a vétel előtt a Belügyminisztérium ügyfélkapuján keresztül elérhető Jármű Szolgáltatási Platform, ahol ellenőrizhetjük a magyar kocsik múltját is, például a kártörténetet, a korábbi tulajdonosok számát, de az is kiderül, ha egy kocsi korábban taxiként üzemelt.”