2020. október 23. 21:00   |   Autoblog
címkék:  

A gumiszervizek többsége nem tervez áremelést

Csökkent a gumiszervizek forgalma a tavaszi lezárások idején, harmaduk pedig még ennél is gyengébb eredményre számít az őszi szezonban – ez derült ki az Apollo Vredestein Kft. friss kutatásából, melynek keretében hazai gumiszervizeket kérdeztek tapasztalataikról. Párhuzamosan a vásárlókat is megkérdezték, többségük sem az árakban, sem a kiszolgálás sebességében nem számít változásra, pedig ez utóbbit tartják az egyik legfontosabbnak a fertőzés elkerüléséhez.

A járvány okozta kihívásokra a műhelyek is reagáltak. 35 százalékuk csak előzetes bejelentéssel fogadott ügyfeleket, több mint 80 százalékuk helyezett ki kézfertőtlenítőt, és közel ugyanilyen arányban tették kötelezővé a szabadban történő várakozást. A gumisok számára azonban a legnagyobb kihívást az árképzés jelenti. A műhelyek közel fele számolt be arról, hogy annak ellenére nem emelt árat, hogy erre megítélésük szerint szükség lett volna. A válaszadók 78%-a számolt be ugyanis arról, hogy csökkent a forgalma a tavaszi lezárások idején, miközben jellemzővé vált, hogy az autósok inkább az olcsóbb abroncsokat vették és szereltették fel az elmúlt időszakban. Emellett kiesést jelent számukra az is, hogy a korábban megszokottnál többen vásároltak az interneten abroncsot, és ezeket vitték a műhelyekbe felszereltetni.

A téli átszerelési szezonra is a visszafogott várakozás a jellemző. A műhelyek harmada még a tavaszinál is gyengébb forgalomra számít.

“A gumiszervizek igyekeznek olyan újításokat bevezetni, amelyek segítik a járvány elleni védekezést. Szinte mindenhol biztosítják a kézfertőtlenítési lehetőséget, 30 százalékuk online bejelentkezési rendszer bevezetését tervezi, a vásárlói igényekre reagálva további 20 százalék saját webáruházat hozna létre. Az ügyfelek számára az is fontos, hogy a műhelyek fele, bár indokolt lenne, egyelőre nem tervez áremelést” – mondta el a felmérés kapcsán Mikolai Béla, az Apollo Vredestein Kft. szakértője.

A kutatásból az is kiderült, hogy a vásárlók harmada a járvány miatt kevesebbet ült autóba, közel 60 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy nyaralni sem volt az idén – vagyis a kitöltők saját bevallásuk szerint kevesebbet használták gépkocsijukat. A szervizeket felkereső ügyfelek döntő többsége (80%) szerint a kiszolgálás sebessége nem fog változni a téli átszerelési szezonban, pedig legtöbben (66%) éppen ezt, a várakozás nélküli gyors munkát tartják az egyik leghatékonyabb védekezésnek.

“Érdemes időben gondolni a téli abroncscserére. Ha valaki időben foglal időpontot, akkor elkerülheti a sorban állást, így csökkentve a fertőzés kockázatát. Érdemes arra is figyelni, hogy felmérésünk szerint sok műhely tette kötelezővé a szabadban várakozást, ami szintén elkerülhető, ha az igazi fagyok beállta előtt felkeressük a gumiszervizt. Ez azért is indokolt, mert a téli abroncsokra nem csak akkor van szükség, ha fagy, hanem a megfelelő tapadás érdekében már +7°C alatt” – tette hozzá Mikolai Béla, az Apollo Vredestein Kft. szakértője.