2020. december 03. 18:55   |   Autoblog
címkék:  

A nap képe: 30 éves a Lamborghini Diablo

Harmincadik születésnapját ünnepli idén a Lamborghini Diablo, a szupersportautók történetének egyik legikonikusabb darabja. Az 1990 januárjában debütált Diablo a Lamborghini legnagyobb darabszámban gyártott modellje volt a 2001-es elköszönéséig. A Murciélagónak adta át a stafétát.

A Diablo története 1985-ben indult. Project 132 volt a kódneve és a célja a Countach csúcsmodell leváltása volt. A tiszta, egyúttal agresszív vonalvezetésű Diablót Marcello Gandininek köszönhetjük; ám a végleges forma kialakításába a Chrysler formatervezési központja is beleszólt, mint az Automobili Lamborghini akkori legnagyobb részvényese.

A Diablo azonnal elnyerte a rajongók szívét és csodálatát, s 1990-ben, debütálásának évében hivatalosan a világ leggyorsabb autójának is megválasztották (325 km/óra volt a végsebessége). Lenyűgöző menetdinamikai képességeit az intenzív fejlesztési munkának köszönhette, amelyet a ralibajnok Sandro Munari bevonásával végeztek.

A Diablo hajtóműve klasszikus Lamborghini V12, 5,7 literes lökettérfogattal, négy felülfekvő vezérműtengellyel, hengerenként négy szeleppel és többpontos elektronikus befecskendezéssel. Az ülések mögé hosszában beépített blokk 485 lóerőt és 580 Nm nyomatékot adott le. A számos luxus felszereltségi tétel ellenére, mint a bőrkárpit, a légkondicionáló, az elektromos ablakemelők és a motorosan állítható ülések, a Diablo kemény hátsókerék-hajtású sportautó volt. Menetbiztonsági elektronikákról még csak hallani sem lehetett, s a szervokormány is csak 1993-tól volt elérhető.

1993-ban jött a Diablo VT, az első összkerékhajtású Lamborghini granturismo. Mechanikus és stilisztikai változásokat is hozott magával, amelyeket később a kétkerék-hajtású modellre is átültettek. Ugyanebben az évben az SE30 különleges kiadást is piacra dobták, amely 523 lóerős volt és a Lamborghini 30 éves fennállását ünnepelte. 1995-ben a Genfi Autószalonon bemutatkozott a Diablo SV, a kizárólag hátsókerék-hajtással és állítható hátsó szárnnyal elérhető, 510 lóerős modell. Decemberben pedig piacra lépett a finoman átrajzolt Diablo VT Roadster, az olasz gyártó első 12-hengeres nyitható tetejű modellje.

1999-ben, miután az Audi Csoport felvásárolta a Lamborghinit, színre lépett az új Diablo SV, melyet már Luc Donckerwolke, a Lamborghini első saját formatervezője vetett papírra. A külső vonalvezetés és az utastér kialakítása hangsúlyosan modernebb volt, amelyet már az egy évvel korábban megjelent Diablo VT és VT Roadster is felvonultatott. A V12-es, immár változó szelepvezérlésű szívómotor 529 lóerőt és 605 Nm nyomatékot tudott, s a fékek ABS rendszerrel gazdagodtak.

A Diablo, amiből számos speciális kiadás és versenyváltozat is született 6 literes motorral, a legnagyobb példányszámban gyártott Lamborghini volt 2903 darabbal. 2001-ig gyártották, utódja a Murciélago lett.

Gyártási darabszámok

Diablo: 1990-1998, 873
Diablo VT: 1993-1998, 529
Diablo SE:1993-1994, 157
Diablo SV: 1995-1999, 346
Diablo VT Roadster: 1995-1998, 468
Diablo SVR: 1996, 34
Diablo GTR: 1999-2000, 32
Diablo 6.0: 2000-2001, 337
Diablo 6.0 SE: 2001, 44
Diablo GT: 1999-2000, 83