2021. május 14. 17:50   |   Autoblog
címkék:  

Nagy sztárokkal vág neki az idei szezonnak a Zengő Motorsport

Elképesztő csapattal fut neki a túraautó szezonnak a Zengő Motorsport, ugyanis a korábbi világbajnok Robert Huff és a rendkívül rutinos Jordi Gené csatlakozik a tavalyi csapathoz.

„Mindent meg akarunk nyerni” – adta ki a jelszót Zengő Zoli, márpedig ha a magyar gyorsasági autósport szenszeje megfújja a kürtöket, akkor ott nagy dolgok szoktak történni. Nincs ez másképp most sem, Zoli ugyanis nem a levegőbe beszél, amikor azt mondja, a Zengő Motorsport célja a WTCR dobogójának legfelső foka úgy csapatban, mint a pilóták versenyében.

„Pályafutásunk legkomolyabb felvonásához érkeztünk, hiszen olyan komoly csapattal vágunk neki a túraautó-világkupának, amilyen még sosem állt rajthoz magyar színekben. Sikerült megállapodnunk a pilótákkal, és két csapatot fogunk indítani: a Zengő Motorsportot, illetve a Zengő Motorsport Drivers’ Academyt, előbbiben a tavaly is nálunk versenyző Mikel Azcona társa a korábbi WTCC-világbajnok Robert Huff lesz, utóbbiban pedig Boldizs Bence mellett a rendkívül rutinos spanyol pilóta, Jordi Gené szerepel majd” – jelentette be Zengő Zoltán.

Mikel Azconát már nem kell bemutatni, a fiatal spanyol pilóta már tavaly futamgyőzelemmel tette le a névjegyét a Zengő Motorsportnál, és Boldizs Bence bemutatkozása is jól sikerült, hiszen nemcsak futamgyőzelmet hozott az első WTCC-szezonja, de egy pole positionnel is meglepte magát egy fordított rajtrácsos indításnál.

Jordi Genét már korábban bejelentette a Zengő Motorsport, a katalán pilóta érkezésével rendkívüli rutinnal gazdagodik az istálló. Az 51 éves Gené ment F3-ban, végzett az élen a Le Mans-i 24 órás versenyen, és hosszú éveken át versenyzett a túraautó-világkupában, majd világbajnokságban, ráadásul nála jobban kevesen ismerik a SEAT-ot, hiszen évek óta a gyártó tesztpilótája.

Zengőék sztárigazolása egyértelműen Robert Huff. Az angol pilóta, aki gazdag pályafutása első sikereit pont egy SEAT-ot vezetve aratta, bő két évtizede meghatározó szereplője a túraautó-világkupáknak, és 2012-ben a trónra is felült. A Huffy becenevű legendás pilóta óriási versenyrutinja aranyat érhet Zengőéknek.

„Aki hozzám hasonlóan húsz éve rója a túraautó versenyek paddockjait, az nemcsak jól ismeri, de biztosan kedveli is Zengő Zolit” – mondta nevetve Huff a MOL Csapatnak. Az angol pilótához hasonló dolgokat mondott tavaly Mikel Azcona is, amikor egy évvel ezelőtt leszerződött a Zengő Motorsporthoz, és a spanyol pilóta most is boldog, hogy világklasszis csapattársat kapott maga mellé. „Ez pályafutásom csúcspontja” – lelkendezett Mikel. „Egy igazi legenda érkezett, alaposan megemelkedett a csapatunk ázsiója Roberttel. Nagyszerű csapattal vágunk neki a szezonnak, Jordi és én az autót ismerjük jobban, Robert pedig az elképesztő versenyrutinjával fog tudni sokat segíteni nekem és Bencének. Nagyon jó előérzetem van.”

„Tizenhat éven át versenyeztem a túraautó-világkupában, és boldog vagyok, hogy olyan csapatba térhetek vissza, ahol nagy célok vannak” – tette hozzá Huff, aki az elmúlt szezonban a TCR Scandinavia versenysorozatban indult, és ha már indult, meg is nyerte.

Mikel elmondta, sokkal nyugodtabb az idei szezonrajt előtt, mint tavaly, hiszen most mindenki készen áll arra, hogy a bajnoki címért harcoljon a Zengő Motorsporttal. „Tavaly egyáltalán nem tudtunk nemhogy tesztelni, de az első futamra is szó szerint beestünk az autóinkkal. Nehéz szezon volt, de sokat tanultunk és rengeteget fejlődtünk, és azt mondom, idén 2-3 lépéssel előrébb tartunk.”

„Ennek megfelelően magabiztosabban várom a rajtot én is. Tavaly jó eredmény volt az is, hogy a dobogóért küzdöttem egy-egy futamon, idén azonban én is többet akarok. Nem rakok magamra extra nyomást azzal, hogy számszerűsítem a célomat, de azt megígérhetem, hogy minden alkalommal, amikor felveszem a sisakot, a győzelemért fogok hajtani” – mondta elszántan Mikel.

„Számomra csak egy cél létezik: a győzelem” – szögezte le Huff. „Ha nem hinnék benne, hogy a csapattal és a pilóták versenyében is győzelmi esélyeink vannak, nem is lennék itt. Nem azért állunk rajthoz, hogy meglegyen a létszám, hanem a bajnoki címért akarunk küzdeni, és erre minden esélyünk meglesz. Ez a világ legjobb sorozata, óriási lesz a verseny a pontokért, mert nagyon erős a mezőny, de nekünk nem kell senkitől tartanunk.”

A 2021-es túraautó-világkupa június 3-án, a németországi Nordschleifén rajtol el, az összesen nyolc versenyhétvége közül érdemes megjegyezni a magyar futam időpontját: a Hungaroringre augusztus 21-én érkezik meg a cirkusz. Hajrá, Zengő Motorsport!

Forrás: molcsapat.hu