2021. október 15. 19:20   |   Autoblog
címkék:  

Már az új Toyota Hiluxból is van GR Sport változat

A népszerű pickup 2022-es modellévű, japán belpiacos csúcsverziója nem a motorjában, hanem inkább a megjelenésében és vezethetőségében nyújt többet, mint olcsóbb testvérei.

Nem ez az első alkalom, hogy a Toyota GR Sport kivitelű Hiluxszal rukkol elő. 2018-ban, az első ráncfelvarrás után, Brazíliában mutatkozott be egy GR Sport limitált széria, majd idén augusztusban a thai piacon is debütált egy hasonló verzió, de már a második ráncfelvarráskor bevezetett, 204 lóerőre és 500 Nm-re felhúzott 2,4 literes dízelmotorral, amely mindössze 10,7 másodperc alatt gyorsítja fel 100 km/órára a pickupot. Ugyan a most bevezetett, japán piacra fejlesztett Hilux GR Sportba a gyengébb, 150 lóerős dízelt szerelik, ezt leszámítva azonban semmiben sem marad el a korábbi verziótól.

A karosszéria színére fényezett, 45 mm-es sárvédő-szélesítésekkel a Hilux szélessége már eléri az 1,9 métert, ami tekintélyt parancsoló érték, de az optikai csomag fontos része még az áttervezett hűtőmaszk is, amelynek kerete krómezüst helyett szintén a karosszéria színében pompázik. Közepén az ismert Toyota embléma helyett a márkajelzés betűvel kiírt változatát viseli büszkén a platós haszonjármű. A 18 colos, fekete könnyűfém felnikhez jól passzolnak a szintén fekete oldalsó fellépők és a fekete hátsó lökhárító, a sportos hangulatot még a piros első féknyergek és az elöl-hátul megjelenő GR Sport logók is fokozzák.

Bár a Hilux Revo GR Sport fejtámlával egybeépített üléseit a japán belpiacos verzió nem kapta meg, a jó oldaltartású, bőrrel borított, elektromos állítású sportüléseket a vállrészüknél piros hasított bőr betétekkel dobta fel a Toyota, és a fejtámlákba itt is belehímezte a GR Sport logót. Az ismert piros-fekete embléma egyébként még a műszerfali kijelzőn, a vastag karimájú, perforált bőrrel borított, 12 óránál piros betéttel ellátott kormánykeréken, a slusszkulcson és az indítógombon is megjelenik. Fém pedálok és kormány mögötti váltófülek, piros cérnás öltések, valamint az analóg órák GR-specifikus számlapjai és piros mutatói teszik teljessé az ízlésesen összeállított belső tuningot.

A Thaiföldön elérhető, 23 mm-rel ültetett, kiskerekű, hátsókerék-meghajtású, aszfaltra optimalizált futóművet Japánban nem lehet megrendelni a Hiluxhoz, de az új GR Sport feszesebb rugói és lengéscsillapítói, valamint áthangolt kormányzása így is biztosítják az átlagosnál sportosabb vezetési élményt. A hajtáslánchoz ezúttal nem nyúlt a Gazoo Racing részleg, de ez nem is meglepetés, mert a GR Sport változatoknál nem szoktak, csak a telivér GR modelleknél, amelyek a Toyota-kínálat legerősebb és legdinamikusabb modelljei.

Japánban a GR Sport csomaggal szerelt Hilux 11 százalékkal kerül többe, mint az alapjául szolgáló, szerényebb felszereltségű Z-csomagos verzió. Egyelőre más piacokon még nem kínálják a GR Sport kivitelt, de nagy meglepetés lenne, ha például Ausztráliába nem vinné el a Toyota, mivel ott évről évre a Hilux bizonyul a legnagyobb darabszámban fogyó autónak, és az ausztrálok amúgy is odavannak az erősnek látszó autókért.