2022. június 10. 19:10   |   Autoblog
címkék:  

Kiss és Michelisz Norbert is ringbe száll a hétvégén

Napjaink két, nemzetközi szinten is ismert és elismert magyar autóversenyzője, a túraautó-világkupa-győztes Michelisz Norbert és a háromszoros kamion Európa-bajnok Kiss Norbert is „ringbe száll” a Hungaroringen június 11-12-én tartandó Super Racing Fesztiválon.

„2020-ban alakult a csapatunk, de akkor a járvány miatt nézők nem lehettek, majd 2021-ben is csak korlátozott számban. Ez lesz az első olyan hétvégénk a Hungaroringen, ahol sok néző előtt versenyezhetünk. Nagyon várjuk már, egészen más olyan hangulatban indulni, ahol több ezren szorítanak nekünk és Kiss Norbinak” – mondta Kozák Attila, a Révész Racing csapatvezetője.

A kamion EB sorozat Misanóban kezdődött két hete, és Kiss Norbert a négyből két versenyt is megnyert, egyszer pedig harmadik lett. Jó formában várja a hétvégét, és hazai környezetben szeretne jól szerepelni. Nála jobban senki nem ismeri a pályát a mezőnyből.

„A csapat felkészült, lelkesek vagyunk, cél a győzelem. Számomra ez a verseny a legfontosabb, hiszen a Hungaroringen hazai közönség előtt indulni mindig felemelő érzés, rengeteg segítséget kapok a szurkolóktól. A mostani versenyhétvége különlegessége a Super Racing Fesztivál, ahová ingyenesen kilátogathatnak az autó-motorsport szerelmesei, ez még kivételesebbé teszi számomra ezt a hétvégét” – mondta Kiss Norbert.

A nézők amellett, hogy izgalmas versenyeket láthatnak, a két fenti sorozat mellett betétfutamként megnézhetik az elektromos TCR-sorozat, valamint az elektromos formulaautó-sorozat, az ERA versenyeit is. A lelátók mögött pedig az elektromos járművek kiállítását, vagy a gyermekek közlekedésbiztonságának növelését elősegítő road show-t lehet megtekinteni.