2022. augusztus 30. 17:40   |   Autoblog
címkék:  

Így takarékoskodjunk az üzemanyaggal

Július 30. óta a céges autók már nem tankolhatnak kedvezményesen, ami mintegy 800 ezer autót érinthet. Ezek közé tartoznak a lízingelt vagy flottakezelt személygépjárművek is, melyekből mintegy 70–100 ezer van forgalomban. Emellett a készletek korlátozott elérhetősége miatt a legtöbb töltőállomáson maximalizálják az egyszerre vagy egy napon belül tankolható üzemanyag mennyiségét. A benzinkút üzemeltetőkkel összhangban ezért a LeasePlan szakemberei is azt javasolják, hogy az autósok lehetőségeikhez mérten igyekezzenek spórolni az üzemanyaggal.

A fogyasztás a legtöbb esetben nem csupán az autón múlik, a sofőr vezetési stílusa is sokat nyom a latban. Minél inkább odafigyelünk tehát arra, hogy hogyan vezetünk, annál kevesebb üzemanyagra van szükség egy adott útszakaszon. A jó hír, hogy a takarékos vezetés tanulható, melynek fortélyait az alábbiakban mutatják be a LeasePlan szakemberei.

Válasszunk optimális útvonalat

Az időben rövidebb út kevesebb üzemanyag-felhasználást jelent. Ennek megtervezésében rengeteget segíthetnek az útvonaltervezők, a járműbe beépített navigáció vagy az olyan okostelefonos alkalmazások, mint például a Waze, amely többek között a dugók elkerülésére is ad javaslatokat.

Figyeljünk oda a sebességre

Lakott településen belül nem járunk jobban, ha a megengedettnél lassabban megyünk. Országúton és autópályán azonban a légellenállás elveszi a teljesítmény egy jó részét, így 100 km/óra felett nagy átlagban minden plusz 10 km/órás sebesség esetében 10 százalékkal nő az átlagfogyasztás.

Ésszel gyorsítsunk, és használjuk ki a lendületet

A fölösleges padlógáz, gyorsítások és fékezések helyett próbáljunk minél egyenletesebb tempóban haladni, és a mozgásban lévő autóval minél messzebbre gurulni. A fogyasztást ugyanis a rendszeres gyorsítás jelentősen növeli, mivel sok energiát igényel, míg fékezés során – a hibrid, illetve elektromos autók kivételével – a mozgási energia elvész.

A kis gázzal, hosszan történő gyorsítást is kerüljük. Sokkal takarékosabb, ha legalább fél, de inkább kétharmad gázzal, dinamikusan érjük el a kívánt tempót, majd azt tartjuk. Mindig hagyjunk elegendő távolságot az előttünk haladó járműtől, illetve figyeljük az előttünk lévő forgalmi helyzetet. Így könnyen észrevehetjük, ha picit távolabb egy autó lassít, a busz kihajt a megállóból, pirosra vált a lámpa vagy dugó kezd kialakulni. Erre reagálva pedig azonnal levehetjük a lábunkat a gázpedálról, hogy megspóroljuk a későbbi fékezést.

Csípjük el a zöld lámpákat

A zöld lámpák elérése ugyanakkor megérhet egy-egy erőteljesebb gázlöketet, hiszen ezzel egy időre elkerülhetjük, a fékezést. Ha gyakran járunk egy útvonalon, figyeljük meg a lámpaváltásokat, hogy tudjuk, hol érdemes sietni a zöldhullám érdekében, és hol nem.

Állítsuk le a motort, amikor kell

A lámpaváltások kiismerése azért is hasznos, mert 20 másodpercnél hosszabb várakozás esetén érdemes leállítani a motort. Vasúti átjáró tiltó jelzésénél biztosra vehetjük, hogy ez a helyzet.

Tartsuk alacsonyan a fordulatszámot

Minden autónál könnyen kitapasztalható az a legalacsonyabb fordulatszám, amelynél még a motor erőlködése nélkül válthatunk feljebb. Ha a fordulatszámmérőnk váltásjelzőt is tartalmaz, bátran használjuk a műszer által javasolt fokozatot.

Hegyvidéken is bánjuk csínján a gázzal

Hegynek fel nem szükséges mindenáron tartanunk a tempót. Ha nem tartunk fel senkit, azonos gázpedálállás mellett nyugodtan veszíthetünk a sebességünkből, hiszen a lejtőn úgyis visszanyerjük. Ha pedig az emelkedő tetején már látjuk, hogy lent lassítani vagy megállni kell, guruljunk le motorfékkel.

Hanyagoljuk a motormelegítést

Álló helyzetben nem érdemes járatni a motort, és még a legkeményebb hidegben se melegítsük túráztatással, alapjáraton ugyanis lassabban melegszik, mint magasabb fordulaton, és a fogyasztása is nagyobb. Ha az autó hóval, jéggel borított, inkább kényelmi szempontból érdemes beindítani a motort, hogy az ablak fűtőszála segítsen a jégmentesítésben. Minimális melegítésre persze szükség van, de ez nem több mint fél perc, amennyi idő alatt bekötjük biztonsági övünket és kényelmesen elhelyezkedünk az autóban.

Limitáljuk a légkondit

A légkondicionáló használata akár 20 százalékkal is megnövelheti a fogyasztást. Ezért rövid utak során vagy amikor nincs hőség, inkább a szellőzőket kapcsoljuk be, vagy városon belül húzzuk le az ablakot. A parkolás során felmelegedett autót először lehúzott ablakokkal szellőztessük át, csak ezután kapcsoljuk be a légkondicionálót, így annak már kevésbé meleg levegőt kell lehűtenie. Ugyanígy az ülés-, illetve az ablakfűtés használatát is gondoljuk át.

Óvatosan bánjunk a súlyokkal

 Minden, ami növeli az autó légellenállását, illetve tömegét, az a fogyasztást is megdobja. Nagyobb sebesség esetén tehát mellőzzük a letekert ablakokat vagy kinyitott napfénytetőt, és pakoljunk ki minden éppen fölösleges dolgot a járműből (beleértve a gyereküléseket vagy a csomagtartóban kallódó tárgyakat is), illetve szereljük le a tetőcsomagtartót és a kerékpártartót, ha nincs rá szükség.

+1 Gondoskodjunk a megfelelő műszaki állapotról

Tartsuk jó állapotban az autót, és ne hanyagoljuk el a szervizelését. A gumiabroncsokat mindig az ideális nyomásértéken használjuk, mivel alacsony nyomásúakkal több energiát pazarolhatunk el, mint amennyit a legjobb minősítésűekkel megtakaríthatunk. A gumiabroncs mérete legalább ugyanilyen fontos. A széles gumik sportos és stabil érzést keltenek, de a nagy gördülési és légellenállás miatt megnövelik a fogyasztást. Sose felejtsük el továbbá idejében lecserélni az előző évszaknak megfelelő gumit, nyáron ugyanis a téli gumi túlfogyasztást okoz.