2023. március 02. 17:30   |   Autoblog
címkék:  

Itt a megoldás azoknak, akik szerint a Toyota GR Corolla nem elég sportos

A Toyota tesztpilótája, Tacsi Nobuhide és egy márkakereskedés mérnöke, Ojiwa Kijosi által 1974-ben alapított TOM’S Racing több mint 49 éve készít fel Toyota versenyautókat különböző szériákba, de majdnem ugyanennyi ideje utcai modellek tuningolásával is foglalkozik. A cég legújabb alkotása a tavaly tavasszal debütált GR Corollából készül. Az első képek alapján nyilvánvalónak tűnik, hogy a már gyárilag is szokatlanul vad kinézetű sportautóból egy még extrémebb megjelenésű négykerekűt faragnak.

toms_gr_corolla_1

Nem mást, mint Kacuta Takamotót, az idén már a Toyota gyári csapatában versenyző ralipilótát és hobbidriftert kérte fel a versenyistálló/tuningcég arra, hogy segítsen a hot hatch átalakításában. Takamoto tavaly a rali-világbajnokság legmegbízhatóbb versenyzőjének számított azzal, hogy a 13 versenyből 12-n ért célba pontszerzőként a félgyári GR Yaris Rally1 Hybriddel, év végén pedig 122 pontjával az ötödik helyen végzett.

A TOM’S Racing egyszerűen csak GR Corolla Type TK néven hivatkozik új alkotására, amelynek erősen módosított orr-része az átformált, téglalap alakú hűtőráccsal jelentősen eltér a visszafogottabb gyári megoldáshoz képest. A hatalmas, széleken felhajtott első szplitter és a sarkokra tett két-két légterelő idom pedig azt is elárulja, hogy ennek a kocsinak a fejlesztésénél a TOM’S Racing mérnökeinek a tapadás fontosabb szempont volt, mint a mindennapi használhatóság. Ezek az tuningalkatrészek nem csak a GR Corolla kinézetét változtatják sokkal harciasabbá, hanem állítólag javítják a hűtést és a leszorítóerőt is.

toms_gr_corolla_5

A módosítások az oldalakon folytatódnak, ahol az első sárvédőkbe vágott, a kerékjáratokból a levegőt elvezető, és így a fékek hűtését elősegítő nyílások méretét jelentősen megnövelte a TOM’S Racing, a fekete betéttel hangsúlyosabbá tett rések már a GR emblémáktól majdnem az ajtók aljáig húzódnak. Természetesen a látványos küszöbtoldatok az első lökhárító stílusát másolják, még a felhajtott, fekete szárnyvégek is visszatérnek a durván kiszélesített hátsó sárvédő és a szoknya találkozásánál.

Talán a legvadabb új alkatrész mégis a tető végéhez rögzített hatalmas szárny, amelynek középső része három elemből áll, és még a szárnyvéglapokra is került két-két légterelő borda a minél nagyobb leszorítóerő érdekében. Bár már eredetileg is három kipufogóvég volt a GR Corollán, TOM’S Racingnél ezt kevesellték, ezért két további csövet vezettek ki az átalakított hátsó lökhárító fekete diffúzorbetétjéből. Ez a módosítás talán túlzónak tűnhet, de a képek alapján tökéletesen passzol a hot hatch extrém stílusához, és talán még a háromhengeres turbómotor légzését és hangját is javítja. Érdekes, hogy egyelőre meghagyták a gyári Morizo Edition változat 18 colos, tízküllős kovácsolt könnyűfém keréktárcsáját, de elképzelhető, hogy később ezeket is lecserélik saját tervezésű, még könnyebb és erősebb darabokra.

Sem a teljes Type TK csomag, sem az azt alkotó alkatrészek külön árát még nem közölték, ennek ellenére a TOM’S Racing idén március 1-jén már megkezdte az előrendelések fogadását Japánban. A tuningkészlet azonban hivatalosan csak ősztől lesz elérhető a szigetországban.