címkék: abroncs, abroncscsere, dot szám, gumiabroncs, nyári felkészítés, nyári gumi, téli gumi
Mire figyeljünk a tavaszi abroncscsere előtt?
Bár március utolsó hetében még előfordulhatnak reggeli fagyok, április elején már biztosan megérkezik az igazi tavasz. Ami azt jelenti, hogy le kell – érdemes – cserélni a téli mintázatú abroncsokat a nyárira.
Az abroncscsere az egyik, ha nem a legfontosabb része az autónk nyári felkészítésének. A téli gumi egyszerűen nem alkalmas a nyári közlekedésre. A téli időjárási körülményekhez készített mintázat rontja a komfortérzetet a nyári hónapokban, hiszen a strukturált blokkszerkezet, ami az abroncs vonóerő átviteli szerepét hivatott betölteni zord időjárási körülmények között, nyáron zavaró mértékűre növelheti a zajszintet. Sőt, ez a futófelületkialakítás rosszabb irányíthatóságot és fékezhetőséget eredményez a nyári időjárási körülmények között.
Miért fontos a jó abroncs? Mert az élet nem törésteszt! A járművek kerekenként megközelítőleg egyetlen tenyérnyi felületen érintkeznek a talajjal, így ezen a nagyságrendileg 200 cm2 felületen kell kialakítani az irányítás és a sebességváltozás minden szükséges erőhatásának megfelelő feltételét.
A széles méret, ár és minőségbeli kínálatból nem könnyű feladat kiválasztani az adott felhasználó számára ideális abroncsokat. Ami biztos: nem érdemes bizonytalan, kétes eredetű, például ismeretlen távol-keleti importból származó abroncsokat vásárolni. Vásárláskor érdemes kikérni a gumiabroncs-szervizes munkatárs véleményét. Vegyük figyelembe az autó típusát, az autógyártó cég méretre vonatkozó ajánlását, a közlekedési szokásokat és azt, hogy milyen körülmények között, mennyit autóznak a nyári időszakban!
A nyári gumiszettből – és persze a téliből is – minden kerékre azonos típusú és mintázatú abroncsot javasolt felhelyezni. Ha komoly mértékben elkopott vagy sérült valamelyik abroncs, a vele azonos tengelyen forgó másik abroncsot is ki kell cserélni. Amit viszont tilos: ne kombináljuk a téli abroncsot a nyárival, a fizikát nem lehet becsapni!
Új abroncs választásánál segít a néhány éve kötelezően elhelyezett matrica, melyről néhány fontos paraméter leolvasható. Amennyiben valamiért csak az egyik tengelyre kerülnek új abroncsok, akkor a nagyobb profilmélységgel rendelkező gumiabroncsokat javasolt a hátsó kerekekre kell felszerelni. A legjobb megoldás az, ha mind a négy gumit egyszerre cseréljük le. Annak érdekében, hogy nagyjából egyszerre kopjanak „csereérettre”, 7-10 ezer kilométerenként érdemes új pozíciót választani az egyes abroncsoknak – erre kiváló alkalom a szezonális csere. Forgásirányos abroncsok esetében a forgásirány megtartására ilyenkor is figyelni kell.
A hatósági előírások szerint az abroncs futófelületének minimálisan 1,6 milliméternek kell lennie, ennél kopottabbal közlekedni szabálytalan és életveszélyes. Szakértők szerint azonban az igazán biztonságos érték téli gumi esetében a minimum 4 milliméter, nyárinál pedig a 3 milliméter. Minden felszerelés előtt alaposan nézessük át szakemberrel az abroncsainkat a lehetséges sérülések miatt. A leszerelt abroncsokat is nézzük át; ha újakat kell venni, van rá fél évünk, hogy kiválasszuk a megfelelőt.
A leszerelt téli gumik tárolására a hűvös, száraz és fénytől védett hely a legalkalmasabb, mivel a hő, a nedvesség és a közvetlen napfény meggyorsíthatja az abroncsok öregedését. Amennyiben kerékre szerelve tesszük el a téli abroncsokat, akkor egymásra fektetve tároljuk őket, ellenkező esetben állítva, két-három hetente egy negyed fordulatot fordítva raktározzuk a gumiabroncsokat.
A gumiabroncsok tulajdonságainak kihasználását és az élettartamukat is befolyásolja a futómű megfelelő beállítása. A hibás futómű hosszabb fékutat, rosszabb úttartást és/vagy irányíthatóságot eredményezhet és felgyorsíthatja a gumiabroncsok kopását, illetve ún. rendellenes kopás alakulhat ki a futófelületen. Rendszeres karbantartással, valamint az abroncsok ellenőrzésével megelőzhetőek a nagyobb meghibásodások.
Válasszunk szakműhelyt! Egy kereket otthon is ki lehet cserélni, de az abroncsnyomás-ellenőrző rendszert (Tire Pressure Monitoring System, TPMS) nem tudjuk otthon kalibrálni, mint ahogyan centrírozni sem tudunk megfelelő berendezések nélkül. Ha kerékre szerelt téli-, illetve nyári szettet cserélgetünk, akkor olcsóbban megússzuk a tavaszi-őszi váltást.
A DOT jelölésről – A néhány éves abroncs is újnak számít!
Az energiatanúsítvány mellett a gumiabroncsok oldalán található DOT jelölés ad fontos információt. A Szövetség a tavaszi abroncscsere kapcsán fontosnak tartja ismét tisztázni a DOT mögött lévő számsor jelentését, illetve ezzel összefüggésben azt is, hogy meddig vásárolható meg, illetve használható egy abroncs biztonságosan.
A DOT szám utolsó 4 karaktere árulja el a gyártás időpontját. Ebből az utolsó 4 számjegyből az első kettő a gyártási év adott hetét, a második kettő a gyártási évet jelöli. Sokan az „idei” abroncsot keresik, pedig a gumi nem gyorsan romló áru, hasznos tulajdonságait éveken keresztül, változatlan formában és minőségben képes megőrizni!
A gumiipari szakemberek egyetértenek abban, hogy az abroncsok élettartama 10 év. Ugyanakkor nagyon lényeges, hogy az előírt körülmények között tárolt, és még fel nem szerelt abroncsok 5 éven keresztül teljes mértékben megőrzik azokat a tulajdonságaikat, amelyek a gyártás időpontjában is fennálltak. Vagyis, egy nem használt 5 éves gumiabroncs felszerelése és értékesítése semminemű műszaki veszéllyel nem jár. Lényeges azonban megkülönböztetni az új és a frissen gyártott kategóriát. Utóbbival azokat az abroncsokat jelölik, amelyeknél a gyártástól számítva legfeljebb 3 év telt el. A maximum három éve gyártott abroncs a „frissen gyártott”, míg a 3-5 éve gyártottnál használható az „új” megnevezés.