Verstappen: “Energiapazarlás a riválisainkkal foglalkozni”
A holland úgy érzi, nem érdemes a többi csapat fejlődése miatt aggódni, ehelyett arra koncentrál, hogy a Red Bull mit tehet azért, hogy “csúcson maradjon” az idei évben.
Max Verstappen ragaszkodik hozzá, hogy elsősorban arra kell fókuszálniuk, hogy ő és a Red Bull mit tehetnek az RB20 fejlesztéséért, nem pedig arra, hogy a rivális csapatok mit tudtak elérni az eddigi fejlesztéseikkel.
Közel két év szinte hibátlan teljesítménye után a holland és a Milton Keynes-i együttesnek az utóbbi időben sokkal nehezebb időszaka volt.
A csapat tavaly 22 futamból 21-et megnyert – ebből 19-et a holland nyert meg –, de ebben a szezonban az eddigi 10 futamból “csak” hetet húzott be. Ez azonban csak egy részét meséli el a történetnek.
A szezon hatodik hétvégéje, a Miami Nagydíj óta a Red Bull riválisai jelentősen felzárkóztak. Lando Norris győzött Floridában, a Ferrari pedig két fordulóval később, Monacóban diadalmaskodott Charles Leclercnek köszönhetően.
A másik három nagydíjon a McLaren versenyzője lihegett Verstappen sarkában. Noha az utóbbi időben nem volt hozzászokva a keményen kiharcolt győzelmekhez, a 26 éves versenyző és a Red Bull így is győzni tudtak.
Verstappennek azonban továbbra is arra kell figyelnie, hogy ő és csapata mit tud tenni, nem pedig arra, hogy mások mit tettek – vagy tehetnek a jövőben.
“Álmodhatsz más csapatok esetleges fejlesztéseiről, de ez csak energiapazarlás” – mondta a 61-szeres futamgyőztes a médiának.
“Tehát nagyon el vagyok foglalva azzal, hogy optimalizáljam a saját csomagomat, és próbáljam jobbá tenni, sok mindent megbeszélek a mérnökökkel, és próbálok megoldásokat találni, hogy a csúcson maradhassak.”
A Red Bull eddig nem hozott jelentős fejlesztéseket – legalábbis a másik három csapathoz képest – ebben a szezonban, és nehéz megjósolni, hogy az RB20-asra érkező fejlesztések milyen hatással lesznek, amikor felteszik azokat.
Borítókép: Tóth Zsombor/Sport365