2024. július 06. 08:43   |   Autoblog
címkék:  

Komoly feladat előtt áll a Red Bull, ha elakarják kapni Norrist

A Red Bull a harmadik és a hetedik helyen végzett a silverstone-i második szabadedzésen, Sergio Perez pedig jóval Max Verstappen előtt végzett.

Helmut Marko úgy véli, a Red Bull akár három tizedes hátrányban is lehet Lando Norrishoz képest a Brit Nagydíjon, már ami a tiszta teljesítményét illeti a pénteki szabadedzéseket követően.

A McLaren versenyzője mindkét pénteki gyakorláson az élen végzett Silverstone-ban, közel hét tizeddel megelőzve Lewis Hamiltont és Max Verstappent, egy olyan pályán, amely várhatóan nagyon jól fekszik az MCL38-as csomagnak.

A Red Bull is jónak ígérkezett, de némileg szenvedtek a tempóért, Marko a lassú kanyarokat jelölte meg a legnagyobb gyengeségüknek, amiért Verstappen és Sergio Perez RB20-asai nem tudták tartani a lépést a hazai kedvencekkel.

“Túl sokat veszítünk a lassú kanyarokban, különösen az 1-es szektorban, majdnem három tizedet buktunk” – mondta Marko az ORF-nek.

“Az első edzésen rosszabbul néztünk ki, és a hosszú etapokon sem voltunk olyan jók. Még mindig jók vagyunk, de már nem Norris szintjén. Szóval itt még sokat kell javítanunk. Másrészt az időjárás-előrejelzés szombatra és vasárnapra sem túl jó, szóval az a kérdés, hogy milyen kompromisszumot kötünk. Lesz eső, és akkor több szárnyat teszünk az autóra? – tette fel a kérdést a Red Bull tanácsadója.

Ez egy érdekes döntés, de az a lépés, amit [az edzésszakaszok között] tettünk, biztosan nem volt jó, mert csak visszafelé mentünk. Még a harmadik szektorban is mindent elveszítünk a lassú kanyarokban” – zárta gondolatait.

Borítókép: Tóth Zsombor/Sport365