2008. június 25. 16:31   |   Autoblog
címkék:  

Nyomoznak a zsebre dolgozó parkolóőrök után

Nyomozást indított a BRFK a budapesti parkolóőrök zsebrebírságolása ügyében

Elrendelte a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a parkolóőrök zsebrebírságolási ügyében – közölte a BRFK kedden. A nyomozást vesztegetés megalapozott gyanúja miatt indították ismeretlen tettes ellen – olvasható a rendőrségi közleményben. Hétfőn belső vizsgálat indult a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft.-nél egy volt parkolóőr kijelentései miatt, aki nyolc társával együtt azt állítja: parkolási díj helyett fix díjat szedtek mintegy ezer autóstól, és ebből feletteseiknek is juttattak. A zsebrebírságolásról először a Blikk számolt be múlt pénteki számában.



A lapnak Duka József volt parkolóőr egy mintegy ezer autót tartalmazó listát adott át, amelyen a rendszámokat és a tulajdonosok telefonszámát is feltüntették. Állítása szerint a tulajdonosok ahelyett, hogy parkolójegyet váltottak volna, ötszáz forintot adtak a parkolóellenőröknek.

A Blikk akkor megkereste a cég vezetőjét, Rusznák Imrét, akinek minderről “állítása szerint fogalma sem volt”.

A cikkhez kapcsolódóan a Zoom.hu számolt be egy, a hírportál birtokába került hangfelvételről, amely szerint azonban Rusznák Imre ügyvezető igazgató is tudott a százmilliós vesztegetésekről, mégsem tett rendőrségi feljelentést. Mint írták, a birtokunkba került hangfelvételen a kft. vezetője mintegy harminc alkalmazott előtt közölte, tudja, hogy sokan saját zsebre dolgoznak.

(Forrás: MTI)