Vérnarancs: Nissan 350Z Coupe
Papíron a 350Z 5,7 másodperc alatt gyorsul fel százra, mint például az Audi S3, de a japán autóban érezzük is.
A Nissannál a “Z” betű 1969 óta jelöli a kétüléses, hátsókerék-hajtású sportkocsikat, melyek már gyártásuk évében legendákká váltak. A “Z” sorozat aktuális modellje a Japánban Fairlady Z-ként, Európában 350Z-ként ismert, 313 lóerős modell. Igazi sportautó, élvezkedésre, feltűnősködésre, csajozásra ideális.
1969-ben készült el a Datsun 240Z, az első Z-autó, melynek szívdöglesztő formája és 2,4 literes 130 lóerős, soros hathengeres motorja volt. Kétkarburátoros, soros hathengeres motorral is gyártották, kifejezetten az amerikai piacra, ez már 151 lóerőt tudott. 1971-ben 30 ezer, 1972-ben 50 ezer, 1973-ban pedig 40 ezer darab talált gazdára belőle. 1975-ben érkezett a Nissan 280Z, melyet már Bosch üzemanyag-befecskendező rendszerrel láttak el, 2,8 literes motorja 170 lóerőt adott le. A Z-autók második generációját a 280ZX jelentette, melyből 1981-ben 180 lóerős turbófeltöltős változatot is kínáltak. A 280ZX-ért egyszerűen rajongtak, ez a típus emelte a Z-autók eladásait 86 ezer fölé. 1984-ben a kocsit teljesen áttervezték és megszületett a legendás Nissan 300ZX, 3 literes V6-os erőforrással. A szívó változat 160, míg a turbós kivitel 200 lóerőt pumpált ki magából. A 300ZX első generációja a
második legnépszerűbb Z-autó lett, több mint 70 ezret adtak el belőle. Cikkünk főszereplője, a 350Z közvetlen elődje pedig a második generációs Nissan 300ZX (Z32) volt, mely az elődmodellből csak a háromliteres hathengeres motort vitte tovább. A hajtómű szívó variánsa 222 lóerőt teljesített, de a két Garrett turbófeltöltővel és két intercoolerrel megtámogatott verzió már 280-300 lóerőt állított elő. A 300ZX 1990-ben rögtön besöpört számos elismerést; nem csoda, a kocsi egyike volt azoknak, melyeket teljes mértékben CAD szoftverrel terveztek, a csúcsmodellekben pedig négykerék-kormányzás is volt! A Z-autó eladások még abban az évben átlépték Amerikában az 1 milliós álomhatárt; a Z32-es 300ZX lett minden idők legkedveltebb Z-autója. Egészen 2003. nyaráig kellett várni a Nissan 350Z-re, melyet világszerte nagy lelkesedéssel fogadtak. 3,5 literes, többszörösen díjnyertes motorja kezdetben 280 lóerőt tudott, melyet 2005-ben kerek 300-ra, a tavalyi frissítés alkalmával pedig 313 lóerőre növeltek. Ez az adat mindent elmond: a Nissan Z-autói 1 685 000-es eladott darabszámmal minden idők legnépszerűbb sportkocsijai.
Kevés csajozósabb autó létezik a Nissan 350Z-nél, ezt meg kell hagyni. Pláne ebben a speciális narancssárga színben, mely mágnesként vonzza magára a tekinteteket. Nőgyűlölőnek kell lenni ahhoz, hogy a férfi ezzel az autóval közlekedve magányos maradjon. Fürkésző tekintetek kísérik minden mozdulatát. A formaterv az ősi, klasszikus receptet követi, ezért olyan bombasztikus: hosszú motorháztető, kidomborított sárvédők, boltíves kabin, rövid far. Csak apróbb módosításokat hajtottak végre az eredeti 350Z karosszériáján, az eredmény mégis fantasztikus lett. Lecserélték az első és a hátsó lámpákat; kimunkálásuk gyönyörű, s hozzájárulnak a sportkocsi agresszív kiállásához. Az első búrák tetejébe helyzetjelző diódákat telepítettek, míg a hátsó fényforrásokat teljes egészében LED-ekből alakították ki. Mindamellett felpúposították a motorháztetőt és új stílusú könnyűfém kerekeket pakoltak az autóra. Ennyi elég volt ahhoz, hogy a 350Z újnak hasson és megforgassa a fejeket.





Galéria a képre kattintva!




