Splash: friss Suzuki Esztergomból
Esztergomban ma megkezdődött az új Suzuki modell, a Splash sorozatgyártása, melyből a Magyar Suzuki évente 60 ezer darabot tervez gyártani. A magyar vásárlók a Genfi Autószalont követően márciustól találkozhatnak az autóval a szalonokban. Addig is, ismerkedjenek meg a kisautóval és nézzék meg a képgalériát!
Esztergomban ma megkezdődött az új Suzuki modell, a Splash sorozatgyártása, melyből a Magyar Suzuki évente 60 ezer darabot tervez gyártani. A magyar vásárlók a Genfi Autószalont követően márciustól találkozhatnak az autóval a szalonokban.
A Magyar Suzukit a Suzuki Motor Corporation többségi tulajdonosként 1991-ben alapította. A kezdőmodell Swift 1992-ben gördült le a gyártószalagról, ezt 2000-ben a Wagon R+, 2003-ban az Ignis, 2005-ben az új Swift, 2006-ban pedig az SX4 követte. Mára több mint egymillió Magyarországon gyártott Suzuki gépkocsi fut a belföldi és európai utakon. A gyáralapítástól napjainkig a vállalat több mint kétszáznyolcvanmilliárd forint nagyságrendű beruházást hajtott végre. A 6200 Suzuki-dolgozó mellett a beszállítói körrel együtt a gyártás több tízezer ember számára nyújt megélhetést.
A 2007-ben legyártott 232 480 darab után a tervek szerint a vállalat idén háromszázezer autót gyárt az esztergomi üzemben, elérve ezzel a Suzuki Európai Reneszánsz Program csúcspontját. Az új modell, a Splash tömeggyártását számos fejlesztés előzte meg, mint például a ponthegesztési folyamatok teljes automatizálása. Jelenleg 650 robot segíti a hegesztőüzem munkáját.
A Splash (hossz./szél./mag.: 3715/1680/1590 mm) a Swift, a Grand Vitara és az SX4 után a Suzuki negyedik olyan modellje, amely a ‘Way of Life’ filozófiát testesíti meg. Kívül-belül modern tervezésű, univerzális kisautó, mely valóban képes felhívni magára a figyelmet. Barátságos és fiatalos stílusa van, én máris megkedveltem. Tökéletes városi kiskocsi, alacsony fogyasztással és környezeti terheléssel; szén-dioxid kibocsátása például csupán 120 g/km.
A Splash három különböző új generációs motorral készül. A kétféle benzin- és az egyfajta dízelmotor mindegyike megfelel az Euro 4 kibocsátási előírásainak. Mindhárom motorhoz ötsebességes manuális váltót csatlakoztattak, az 1.2-eshez 4-fokozatú automata is választható. A legkisebb teljesítményű motor egyliteres, 3 hengeres 12 szelepes, teljesítménye 65 LE, fogyasztása mindössze 5 liter/100 kilométeren. A paletta legerősebb tagja az alumíniumból készült 1,2 literes négyhengeres 16 szelepes benzinmotor, amely 86 lóerőt teljesít és átlagfogyasztása nem több 5,5 liternél. A Splash ezzel 12,3 másodperc alatt gyorsul fel százra és 175 km/órás csúcssebességet ér el. A Splash négyhengeres DDiS dízelmotorját a Suzuki új indiai gyáregységében állítják össze a GM Powertrain licence alapján, ez 1,3 literes és közös nyomócsöves befecskendezésű, 75 lóerőt ad le. A hajtómű legnagyobb nyomatéka 190 newtonméter, melyet már 1750-es fordulatszámon lead. Opcionálisan koromszűrővel is elérhető lesz. A dízelmotoros verzió átlagfogyasztása 4,5 liter/100 km.
A Splash tervezésekor a Suzuki kiemelt figyelmet fordított a biztonságra. A kocsiban alapfelszerelés a blokkolásgátló (ABS), a fékasszisztens és az elektronikus fékerő-elosztó (EBD), de akár ESP menetstabilizáló rendszer is választható. A kisautóban emellett már alapszinten 6 légzsák és överő-határolóval felszerelt első biztonsági övek vannak, hátra pedig ISOFIX gyermekülés rögzítő pontokat építettek.
Belül magas az üléspozíció, nagyon jó kilátás nyílik minden irányban, a sebességváltót pedig praktikusan magasra szerelték. Az építésmódból kifolyólag a Splash nemcsak elöl, hanem hátul is elég tágas. A műszerfal látványosabb a Swifténél, a nagy központi kilométeróra és a műszerfal tetejére költöztetett fordulatszámmérő jópofa megoldások. Szépek a fémhatású betétek, vidámak a kétszínű ülések, s a műszerfal tapintása is egészen kellemes. A hátsó üléspad 60:40 százalék arányban osztható és egyetlen mozdulattal a padló síkjába hajtható. A csomagtartó apró (178/202 liter), de padlója alatt újabb rekeszt találunk. Lehajtott ülésekkel, tetőig pakolva akár 1 köbméternyi csomag is szállítható.
A Suzuki Splash árlistája még nem nyilvános, ezt csak a Genfi Autószalon után, a hazai forgalmazás kezdetekor teszik közzé.