Olasz unikum: Alfa Romeo 147 1,9 JTDm 16v Q2
A 147 Q2-vel bitang nagyot lehet kanyarodni, nem akar lemászni a kijelölt ívről. Ebben közrejátszik a pazar első felfüggesztés is.
Egy-két évig még nem lehet szerencsénk hátsókerék-hajtású Alfához, addig is némi vigaszt nyújthat a kategóriában egyedülálló, első önzáró differenciálművel felszerelt, elsőkerék-hajtású 147-es, mely a Q2 névre hallgat. Sperrdiffi egy kompakt dízel autóban? Minek? Hát mert megéri.
Az Alfa 147 egyértelműen a kompakt kategória legszebb modellje. Sportos és karakteres, melyet a klasszikus Alfa piros szín még jobban kihangsúlyoz. A 147-nél ideális egyensúlyban maradnak a kerekded formák és a tiszta élek, s felfedezhetők az Alfa Romeo múltját idéző stíluselemek is. Az orr-részt szinte szobrászi igényességgel alakították ki: a motorháztető lefutó élei az Alfa-pajzsba csatlakoznak, a két alsó légbeömlő nyílást díszcsík keresztezi, a két kis szélső fészekben pedig apró ködlámpák csücsülnek. A fényszórók remekül sikerültek, vetítőlencsés dizájnjuk szigorú, már-már fenyegető pillantással ruházza fel a 147-est. A kompakt olasz hátulról sem okoz csalódást, lámpatestjeinek íve a szélvédő vonalát követi, domborított sárvédői és zömök lökhárítója pedig sportos hatású. Ebből a szögből látszik igazán, hogy a 147 Q2 milyen szépen terpeszt, kerekeit, amennyire lehetett, kitolták. Kívülről mindössze a csomagtértetőn olvasható Q2 felirat ad tájékoztatást arról, hogy egy különleges Alfa 147-essel van dolgunk. Pedig a Q2 csomaggal együtt jár a 17 colos, gyönyörű könnyűfémfelni-garnitúra, az öblös, krómozott kipufogóvég, a hátsó légterelő, továbbá a selyemfényű hűtőrács és “bajuszok”, illetve tükörházak.
Az Alfa 147 Q2 nemcsak kívülről esztétikus, utastere is nagy vizuális élményhez juttatja az embert. Szokták mondani, hogy a stílushoz értenek igazán az olaszok. Piros cérnával varrott fekete kárpitozás, piros szegélyű fekete bőr sportkormány, fekete mennyezet, alumínium pedálok, ezüstszínű váltógomb és antracit dekorbetétek; nem fényűző, de vonzó tálalásban. A piros szegélyű műszerszámlapok látványukban remekül kiegészítik a sportkormányt, háttérvilágításuk pedig fehér. A 147 Q2-ben magas a minőségérzet, unalmas részlettel nem találkozunk. Az üléseket remekül eltalálták, nagyon hosszú az ülőlapjuk, szorosan tartják a testet, ugyanakkor nem németesen kemény tömésűek, hanem inkább franciásan kényelmesek. Úgy tervezték őket, hogy hosszú úton se fájjon bennük az ember háta. A rengeteg lelkesítő dolog mellett természetesen akadnak hiányosságok is. Például a középkonzol, élen az audioegységgel, kissé ódivatú, a folyadékkristályos kijelzők sem a legmodernebbek. A hifi gombjai túl kicsik. Emellett a váltókar túlságosan hátra került, nem esik kézre.
No de nézzük a Q2 rendszert, mely csak a 150 lovas 1,9 literes JTD dízelmotorral párosítható. A Q2 rendszer lelke egy Torsen mechanikus, részlegesen önzáró differenciálmű, melynek feladata a nyomaték folyamatos elosztása a két első kerék között, a vezetési stílus és az útfelület függvényében. Ez nemcsak a tapadási problémákat szűnteti meg hatásosan, hanem a vezetési biztonságot is növeli. Köztudott, hogy az elsőkerék-hajtású autók jobban uralhatók, mint a hátsókerekesek, ugyanakkor mivel a hajtott és kormányzott tengely esetükben ugyanaz, nem képesek olyan vezetési élményt nyújtani, mint a hátsókerék-hajtású kocsik. A sperrdiffi azonban sokat javít az úttartáson, a tapadáson és a stabilitáson, mely főként kiélezett helyzetekben jut érvényre.
Kigyorsításkor nyugodt szívvel rászabadíthatjuk a motor 305 newtonméteres nyomatékát az első kerekekre, nem fogunk hajtási befolyásokat érezni a kormányon, a menetstabilizálót is nyugodtan kiiktathatjuk. Kanyarban csökken az alulkormányzottság, sokkal tovább provokálható a kocsi. Még túlságosan eltekert kormány mellett is marad hajtóerő. A 147 Q2-vel bitang nagyot lehet kanyarodni, nem akar lemászni a kijelölt ívről. (Ebben közrejátszik a pazar első felfüggesztés is.) Ennek magyarázata, hogy ha az ívbelső kerék tapadását veszti, a rendszer a nyomaték nagy részét az ívkülső kerékhez továbbítja, hogy növelje a stabilitást. A tesztidőszak alatt ugyan nem esett, így nem tapasztalhattam meg, de a sperrdiffi csúszós útburkolaton is jótékony hatású. A nyomaték ugyanis a jobban tapadó kerékre irányul, ezáltal például könnyebbé válik az elindulás emelkedőn. Az eredmény valóban a nagyobb vezetési élmény és az autó uralásának érzete.
Hosszú úton járó váltója, közepesen direkt kormánya és nem túl feszes futóműve miatt a 147 Q2 1,9 JTDm nem sportkocsi, mégis nagyot lehet autózni vele. Motorja alapjáraton kissé nyers, magas fordulaton (nem kellemetlenül) zajos, viszont nagyon jól húz és keveset fogyaszt. A 150 lovas masina 8,8 másodperc alatt gyorsul fel százra és 208 km/óra a vége. Nálam vegyes ciklusban a 147-es 7,1 litert fogyasztott, ami a sokszor hajtós vezetési stílust tekintetbe véve nagyon jó. Az ötödik és a hatodik sebességfokozatot hosszúra méretezték (90 km/óra alatt nem érdemes hatodikat húzni), ezért országúton és autópályán nagyon takarékos a 147-es, de városban sem fogyaszt többet 8,5-8,7 liternél. A 16 szelepes multijet motor különben remek, 2000-es fordulattól a piros tartományig végig elemében van, nem fogy belőle ki a szufla 4000-es fordulatszámnál.
Az Alfák árfekvése eleve magas, s az erős dízelmotorral, Q2 rendszerrel és optikai csomaggal felvértezett modellért 6 655 000 forintot kérnek. A jóval gazdagabb felszerelésű Q2 csak 300 ezer forinttal drágább az 1,9 JTDm 16v Distinctive változatnál, ezért aki dízel 147-est akar venni, ne gondolkozzon az értelmén, válassza a sperrdiffist. Ja és ne felejtsen kérni hozzá xenon fényszórókat, mert a sima halogén izzók méltatlanok ehhez az autóhoz, nagyon gyengén világítanak. A 120 lovas 8 szelepes dízel, ötajtós 147-esért 5 655 000 forintot kérnek.
Természetesen az Alfán kívül van még egy sperrdiffis jószág a kompakt kategóriában, a Mazda3 MPS, melyet szintén leteszteltünk, ám 260 lóerejével és több mint 8 milliós árával nem említhető egy lapon a “polgáribb” 147-essel. A Mazda inkább sportkocsi, az Alfa 147 Q2 pedig sportos autó.
Klikk a képre a galériához!