2007. október 26. 15:31   |   Autoblog
címkék:  

Radikális lesz az új Toyota Prius

A korábbi hírekre rácáfolva a Toyota bejelentette, hogy az új Prius fejlesztése a tervezett ütemezés szerint halad.

Augusztusban még arról szóltak a hírek, hogy éveket késik az új Toyota Prius bemutatása, köszönhetően a tervezett, de még bizonytalanul működő lítium-ionos akkumulátor-technológiára való átállás miatt. Ezzel a szemben japán gyár egyik alelnöke, Takimoto Maszatami most arról beszélt, hogy a harmadik generációs Prius kifejlesztése teljesen rendben, a tervezett ütemezés szerint halad, arról azonban nem szólt, hogy a premier mégis mikorra várható.

Takimoto szerint eleve hamisak azok a hírek, melyek azt állították, hogy a Toyota lítium-ionos akkumulátorokban gondolkozik, az új Priusban is nikkel-metál telepek dolgoznak majd. Egy másik vezető, Okamoto Kazuo az AP hírügynökségnek nyilatkozott, tőle azt tudhattuk meg, hogy az új generációs modell formavilága radikálisan eltér majd a jelenlegiétől, sőt, különlegesnek számít majd a Toyota teljes palettáját figyelembe véve, hűtőrácsa egészen egyedinek ígérkezik. Okamoto révén kiderült még, hogy a japán mérnököknek az új hibrid hajtáslánc méretét (és ezáltal költségét) sikerült az eddigi felére zsugorítaniuk, miáltal lehetővé vált, hogy a Toyota a jövőben minden modelljéhez kínálhasson hibrid opciót.