2007. október 20. 13:31   |   Autoblog
címkék:  

Jövőre jönnek a környezetbarát Kia cee’dek

A Kia a Frankfurti Autószalonon leplezte le a környezettel jobb barátságban álló eco_cee’d tanulmányt, mely jövő decembertől szériagyártásba kerül. Az első modellek 2009 elején lesznek megvásárolhatóak, készül környezetbarát három- és ötajtós, valamint kombi változat is.

A Frankfurtban debütált koncepció a háromajtós cee’dre, azaz a pro_cee’dre épült, motorházteteje alá a 115 lóerős, 1,6 literes dízel erőforrás került. A motoron és a sebességváltón eszközölt apró módosításoknak, az aerodinamikai finomításoknak, valamint a felszereltség stop&go funkcióval történt bővítésének köszönhetően a fogyasztásból 17 százalékot (3,9 liter/100 km), a szén-dioxid-kibocsátásból pedig 8,4 százalékot (104 g/100 km) sikerült lefaragni.