Mosley további költségcsökkentést követel az F1-ben
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Max Mosley szerint további költségcsökkentésre van szükség a Forma-1-ben.
Az FIA-elnök Max Mosley-nak szívügye a költségcsökkentés a Forma-1-ben, a téma ezért évente többször is terítékre kerül. Mosley most újabb kirohanást intézett a csapatok ellen, szerinte továbbra is milliókat költenek technikai dolgokra, az FIA első embere körlevélben mosta meg az istállók fejét.
Mosley azt írja a levélben, értelmetlen, hogy a csapatok a sportág bevételeiből milliókat költenek az autók fejlesztésére, miközben ezzel semmit nem tesznek hozzá a látványhoz. A levél lényege, hogy Mosley szerint mindaddig másodlagos kérdés a bevételek elosztása körüli marakodás, míg az alapproblémát, a technikai együttműködés kiterjesztését meg nem oldják az együttesek. “Az autók minden olyan alkatrészét, melyek nem ismertek, nem láthatóak és céljukat nem ismeri a közönség, egységesíteni kell és minimális költséggel gyártani” – szól Mosley “parancsa”. “A technikai versengést a látható és potenciálisan hasznos elemek szintjére kell szorítani.”