2007. július 18. 14:03   |   Autoblog
címkék:  

F1: nevesincs német ül Albers helyére

A nürburgringi Európa Nagydíjon egy lényegében tökismeretlen német pilóta mutatkozik be a Forma-1-ben. A Spyker-istálló eddigi tesztpilótáját, a 27 éves Markus Winkelhockot indítja a futamon a kirúgott Christijan Albers helyett, a döntésben nyilván szerepet játszott a “hazai pálya” is. A csapatfőnök Colin Kolles mindenben megegyezett Winkelhock szponzoraival, hangsúlyozta azonban, hogy a megállapodás erre az egyetlen versenyre szól.

“Egy álom vált valóra” – darálta a sablont Winkelhock, aki persze nyilvánvalóan tényleg nagyon boldog. “Tökéletes, hogy első F1-es versenyemet Németországban futhatom, különleges élmény lesz ez a hétvége.” Winkelhock egyébként egy héten belül másodszor lát majd el “tűzoltó” szerepet, múlt héten Kolles privát csapatába ugrott be a mugellói DTM-futamon és lett kilencedik. És ha már DTM, a németről tudni illik, hogy ezt megelőzően is feltűnt már kétszer a sorozatban, amikor a gyári Audi csapatban a sérült dán Tom Kristensent helyettesítette.