F1: kirúgja Alberst a Spyker
Christijan Albers magny-cours-i tankolócső-cipelő balhéjával alaposan magára haragította a Forma-1 szakértőit, és ami a nagyobb baj, hogy saját csapatát is. Niki Lauda például kerek perec úgy fogalmazott, hogy a holland pilótát azonnali hatállyal el kellene tüntetni a száguldó cirkuszból, nos, lehet, hogy a Spyker-istálló hallgat is a legendás osztrákra.
A hírek szerint Albers Silverstone-ban versenyzett utoljára a csapat színeiben, a következő futamon már valaki más áll rajthoz helyette. Hogy ki, azt egyelőre nem tudni, az esélyesek listája szinte végtelen: felmerült Christian Klien, Marc Gené vagy éppen az indiai Narain Karthikeyan neve is, a híreket a csapatfőnök Colin Kolles nem kívánta kommentálni. Az új szerzemény már a soron következő, belgiumi teszteken bemutatkozhat.