700 lóerős Ford
A GeigerCars által felpiszkált Ford GT izomautó 700 lóerejével 3,5 másodperces gyorsulásra és 10,9 másodperces negyedmérföldes távra képes.
A Ford GT egy élő legenda. S aki már vezette, nehezen tudja elképzelni, hogy esetében mit jelenthet még egy 29 százalékos teljesítménynövekedés. A neves amerikai autó tuner, a müncheni GeigerCars pontosan ezt tette, 701 lóerősre gyúrta ki a gyárilag is 550 lóerős szuper-sportkocsit. A módosítások után még lélegzetelállítóbb lett a Ford GT, a nyers erő amerikai megtestesítője.
Egy belevaló amerikai izomautót V8-as hajt, a Ford GT-ben is egy small block dolgozik, de kompresszorral megtámogatva. Az 5,4 literes aggregát komoly vizuális élményt nyújt a kocsi hátuljában, ahogy a plexi alatt terpeszkedik. A hangja pedig lúdbőröztető, velőtrázó. A tuning specialisták azzal kezdték, hogy a 2,3 literes kompresszort 3,3 literesre cserélték, majd felcsavarták a töltőnyomást 0,8-ról 1,25 barra. Nagyobb fojtószelep, sportlégszűrő és sportkipufogó segít a motor lélegeztetésében, emellett az egész hűtőrendszert átalakították. A komponensek működését az új motorelektronika fogja össze. Az intézkedések eredményeként a megvadított GT 3,5 másodperc alatt lövi fel magát 100 km/órára, az egynegyed mérföldes távot pedig hihetetlen, 10,9 másodperc alatt lenyomja. A gyorsulás egyenletes és brutális, egészen a 337 km/órás limitált végsebességig.
Ekkora teljesítményt komoly feladat nagy veszteségek nélkül az útra vinni, de ugyanilyen fontos megzabolázni. A GeigerCars ezért egy speciális, többféleképpen állítható sportfutóművet szerkesztett a GT alá, mellyel maximum 60 mm-es ültetés érhető el. Az optimális tapadásról elöl 245/35 R 20, hátul 325/30 R 21 méretű gumik gondoskodnak. A feljavított fékrendszer kíméletlenül emészti fel a mozgási energiát.