Hummerrel az Alpokon át
Ha ma Hannibál élne, valószínűleg nem elefántokat használna az Alpokon való átkeléshez, hanem ezt a Hummer H2-est.
Geigerék új Hummere egy igazi terepszörny. Speciális felfüggesztéssel 18 centimétert emeltek rajta, 38 x 15,5 R 20-as (!) gumikat dobtak rá, valamint tetőlámpákat szereltek a tetejére. Mindezek eredményeként az autó 244 centiméter magas lett, akkora, mint egy futball kapu. A V8-as motor egy kompresszor-készletnek köszönhetően 322 helyett 598 lóerős és 488 helyett 780 newtonmétert ad le. A durva mintázatú sárgumik miatt a H2-es csúcssebessége pusztán 160 km/h – de nem is az autópálya belső sávjába való.
A Geiger strapabíró felfüggesztést tervezett a Hannibalnak, ami 18 centiméterrel emeli meg az autót. Az acél segédkeretből, speciális lengéscsillapítókból és rugókból, a hátsó tengelyen pedig egyedi légrugós felfüggesztésből álló rendszer 25-ről több mint 40 centiméterre emeli a hasmagasságot. Ezzel a Hummer H2 terepen sokkal ügyesebb lett, pláne hogy vastagabb első és hátsó stabilizátorokat is kapott. A kerékjáratokban gyönyörű, háromrészes 12J x 20 méretű krómkerekek laknak, rajtuk Európa talán legnagyobb, 38 x 15,5 R 20-as extrém offroad gumiabroncsaival. A Hannibal ilyen papucsokkal simán átgázol a sártengeren. Biztonsági okokból a monstrum végsebességét 160 km/órában limitálták, amúgy a motor 225 km/órát is lehetővé tenne.
A Kompressor 780 készlet kettő híján 600 lóerőt és 780 newtonmétert szabadít fel a hatliteres V8-as aggregátból. Előbbi 5200-as, utóbbi pedig 4700-as fordulatszámon jelentkezik. A 25 900 euróba kerülő készlet nemcsak a kompresszort és a hozzá tartozó intercoolert tartalmazza, hanem a hengerfejek finom-megmunkálását, sport vezértengelyt, megerősített szelepvezérlést, sport leömlőket, fémkatalizátorokat és nagyteljesítményű kipufogórendszert is.
Annak ellenére, hogy a monstrum 3 tonnát nyom a mérlegen, korántsem lassú: a kompresszoros motornak és a módosított automataváltónak köszönhetően 8,5 másodperc alatt gyorsul százra. 14 900 euróért egy szerényebb teljesítménynövelő csomag is kapható, a Kompressor 740. Ez nem tartalmazza a motor belső átépítését, így 532 lóerőt és 740 Nm-t kap a vásárló. A fékek viszont mindkét esetben kíméletlenül harapnak: a perforált és hűtött tárcsák átmérője elöl 380 mm, a féknyergek pedig hat dugattyúsak.
Persze a Hannibal a Geiger karosszéria-kiegészítői nélkül nem lenne ilyen ütős. Új a magasfényűre polírozott, rozsdamentes acél hűtőrács-keret és alsó védőrács, valamint a hátsó “ütközőrudak”. A Geiger nem zárkózik el az utastér teljes bőrözésétől sem, sőt, a megrendelő bármilyen színt választhat. Kérésre high-tech GPS navigációs rendszert és éjjellátó berendezést is beszerelnek a Hummer H2-be.
A Geiger Hannibal kombi vagy pickup (SUT) karosszériával készülhet, az indulóár 99 000 euró.