A rendőrök is felfigyelnek a nevetséges rózsaszín Chryslerre – videó
Ember nagyságú felniken gurul, miközben több ezer wattnyi zene üvölt belőle, de a Lamborghini stílusú, felfelé nyíló ajtók sem maradhatnak ki a repertoárból. Mindezt egy bevásárlóközpont parkolójában előadva, ahol a rendőröknek egyből szemet szúr a fura kocsi.
Vannak azok az autótulajdonosok, akik egyszerűen feltűnési viszketegségben szenvednek, és zenélő karácsonyfának öltöztetik fel szeretett szekerüket.
Nos, a szekér szó talán a legjobb az alábbi videón látható rózsaszín Chrysler 300C kategorizálására, ugyanis a 28 collos felnikkel felszerelt autót menetkomfortja és magassága miatt leginkább ebbe a csoportba lehetne sorolni.
Ha ez nem elég, a sofőr rátol még egy kis kakaót a hangrendszerre, az anyósülésen helyet foglaló úriember pedig kinyitja a Lamborghini-féle felfelé nyíló ajtót, hogy az egész parkoló jól hallja műveltségüket.
Szerencsére nem csak a gyalogosoknak, hanem a járőröknek is feltűnik a fura autó és utasai, így egyből félreállítják egy kis csevegésre a srácokat az okozott hangzavarért, és mert a számítógépen lefuttatott rendszámtábla sem stimmelt.