Elhúzza az intézkedő rendőrt a gyanúsított – videó
Egy nőt állított félre egy rendőr Amerikában, miután a megengedett sebesség közel kétszeresével száguldott, ám az hirtelen el akart indulni, mire az őrmester benyúlt, hogy kivegye a kulcsot. Ez azonban nem sikerült neki…
Egy járőrautó fedélzeti kameráján keresztül követhetjük nyomon, ahogy egy gyanúsított mindenen átvágva menekül el a helyszínről, amivel egy rendőrtisztnek okoz sérüléseket.
A Lexus SC-t vezető 30 éves nőt gyorshajtás (35 helyett 65 mérföld/órával száguldott) miatt állította félre az őrmester, ám mikor fel akarta venni adatait, a hölgy sebességbe igyekezett rakni az automataváltót, hogy elmeneküljön. Sajnos azonban a tisztnek helyén voltak reflexei és egyből benyúlt az utastérbe, mert ki akarta venni az autó kulcsát a gyújtáskapcsolóból, de a nő gyorsabb volt nála, így métereken át húzta magával a tehetetlenül sodródó rendőrt, aki végül csúnyán elesett és összetörte magát – több zúzódást is begyűjtött, valamint eltört a karja.
Pár szemtanú rögtön kiszállt autójából és a földön fetrengő őrmester segítségére sietett, majd megjelent a pont arra járó lánya is, aki rögtön sokkot kapott. Mindenesetre a tettest elkapták, s mivel már párszor elítélték kábítószer birtoklása, használata és befolyásoltság alatti vezetés miatt, illetve a legutóbbi alkalommal is találtak nála drogot, így könnyen évekre rács mögé kerülhet.