Új Nissan Leaf 8,7 milliótól
Az eddigi rövid, összesen két és fél éves pályafutása során a Nissan Leaf forradalmi változást hozott a jövő közlekedéséről alkotott elképzeléseinkben. A Nissan Leaf a világ első, egy nagy autógyártó vállalat által kifejezetten erre a célra kifejlesztett, 100%-ig elektromos meghajtással működő autója, amely bebizonyította, hogy a zéró-emissziós mobilitás nem álom, hanem igenis valóság. Mostanra már több mint 54 ezer Leaf közlekedik az utakon szinte hangtalanul, bármilyen kipufogógáz kibocsátása nélkül.
Bár a Leaf a piacon található legfejlettebb autók egyike volt, fejlesztése nem állt le. Megérkezett a Nissan Leaf új generációja, és a magyar piacon már ezzel a megújult modellel kezdődik a Leaf értékesítése. Több mint 100 kisebb-nagyobb módosítás hajtottak végre rajta. Az új modellnek nagyobb a hatótávolsága, tágasabb a csomagtere, nagyobb kényelmet és belső teret kínál.
Néhány változtatás az első tulajdonosoknak köszönhető; annak a lelkes társaságnak, akik szinte dicshimnuszokat zengenek az autóról és a zéró-emissziós mobilitásról. Ráadásul ezek a fejlesztések egybeesnek a globális gyártásra való áttéréssel. Míg az eredeti modell kizárólag Japánban készült, az új Nissan Leafet Észak-Amerikában és Európában is gyártják a helyi piacok számára.
A módosítások között szerepelnek az alábbiak:
- Nagyobb hatótávolság
- A választható 6,6 kW-os töltővel a feltöltési idő a felére csökken
- Apróbb átalakítások a hűtőrácson az aerodinamikai hatékonyság javítása érdekében
- A teljesen integrált motor és töltő több helyet szabadít fel a csomagtérben
- Az autó tömege átlagosan 32 kg-mal csökkent
- A futóművet az európai igényekre hangolták
- Az új ülések nagyobb kényelmet és tágasabb belső teret biztosítanak
- Nagyobb lett a színválaszték
Az autó háromféle felszereltségi szinttel készül: Visia, Acenta és Tekna. Az Acenta és Tekna modellek Carwings kommunikációs rendszerrel, míg a Visia az új Nissan Connect 2.0 navigációval rendelkezik. Mivel a Carwings még nem elérhető a mi régiónkban, a Nissan Sales Central and Eastern Europe Kft. úgy döntött, hogy az új Leafet a Visia modellel mutatja be, a magasabb felszereltségű modellek későbbi bevezetéséről majd a vásárlói igények és az értékesítési darabszám alapján dönt.
A Visia felszereltségű alapváltozat ára Magyarországon 8 774 500 forint lesz. Rendelhető lesz hozzá NissanConnect 2.0 rendszer tolatókamerával 220 ezer, valamint 6,6 kW-os (32A) töltő 270 ezer forintért.
A piaci bevezetés első fázisában az egyetlen hivatalos Nissan Leaf márkakereskedő Magyarországon a Nissan Gablini lesz budaörsi telephelyével. A villanyautó június közepétől lesz megrendelhető, és az első járművek július elején érkeznek meg a márkakereskedésekbe.