/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

A nap képe: 23 milliót ért a bokorban talált Jaguar

2016. március 12. 07:00   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

Egy 1963-as évjáratú, piros Jaguar E-Type-ot értékesítettek Londonban 58 ezer fontért. A ritka autó értéke nem meglepő, az azonban már igen, hogy nemrég egy bokor alatt találták, nem épp az ilyen oldtimerekhez méltó állapotban.

Minden évben többször hallani pajták mélyéről előkerült ritkaságokról, melyek aztán vagy felújítva, vagy pedig talált állapotukban találnak új gazdára nem ritkán igen borsos összegekért.

Legutóbb egy 1963-as Jaguar E-Type került elő egy sövény alól Anglia egy kis településén. A hányattatott sorsú sportkocsi már fiatal korában is több tulajdonosváltáson esett túl, míg ’67-ben került egy sokat versenyző gazdához, ami ahhoz vezetett, hogy 1969-ben kuplunghibás lett a járgány. Az akkori tulaj ahelyett, hogy megjavíttatta volna a hat éves modellt előbb egy garázsba, majd a ’80-as években – valószínűleg helyhiány miatt – saját kertjébe vitette és rakta le, ahol egészen 2015-ig nem nyúlt hozzá senki.

Amikor megtalálták, még az 1969 novemberi adómatrica virított rajta, motorjában pedig 44 870 mérföld (72 200 km) volt. Persze bele fog telni egy kevés időbe és pénzbe, mire régi fényében csillog majd, de az első kép alapján az eset nem tűnik reménytelennek.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/