A nap képe: az új Scania Legóból
Amikor a 17 éves Joakim Jidbacken megtudta, hogy a Scania bemutat egy új generációs tehergépkocsit, azonnal elhatározta, hogy a világon elsőként építi meg a teherautót Legóból. Tízhétnyi szorgalmas munkát követően a tehergépkocsi minden élethű részletével együtt elkészült.
Joakim nagy várakozással tekintette meg a világpremier internetes közvetítését augusztusban, majd megkezdte a szerkezet tervezését. A fiatalember korántsem kezdő a bonyolult Lego modellek elkészítésében. „Hétéves koromban kezdtem komolyabban foglalkozni saját tervezésű Lego modellek építésével” – mondta. Habár a legtöbb velem egykorú barátom már abbahagyta a legózást, én folytattam, mivel megépíthetek bármit, amit szeretnék: robotokat, gépeket, bármit.”
Joakim most már az AFOL (Felnőtt Lego-rajongók) nevű előkelő társaság tagja. A közösség szigorú etikai szabályzat szerint működik, amelyhez Joakim is tartja magát. Csak eredeti kockákat, illetve egyéb elemeket használhatnak módosítások nélkül. „Egyesek csalnak, például idegen alkatrészek használatával, de az én építményeim 100 százalékig Legóból állnak.”
A tehergépkocsi összeállítása a Lego Digital Designer nevű digitális tervezőprogrammal kezdődött, amely segített a fiatalembernek meghatározni és tételesen összeállítani a megépítéshez szükséges 1657 kocka, illetve elem darabjegyzékét. Majd áttúrta a gondosan osztályozott elemkészletét, és online megrendelte a hiányzó alkatrészeket. „A Digital Designer segítségével elkészíthető a terv, de csak a valós megépítés során derül ki, hogy az építmény egyben marad-e. Bizonyos alkatrészek nem maradtak egyben, ezért a tervet módosítani kellett.”
Joakim most a világ első új generációs Scania RC Lego tehergépkocsijának büszke tervezője és megépítője, akinek sokat jelent ez a kitüntetés. Jövőbeli alkotásainak finanszírozásához azt tervezi, hogy eladja az összeépítési útmutatóit más Lego-rajongóknak. Joakim hamarosan betölti a 18. életévét, és már nagyon várja, hogy megszerezze a jogosítványát. Tavasszal érettségizik, és szeretné egyetemen folytatni a tanulmányait.