/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

A nap képe: Egy régi vágású NSX borzasztó kevés kilométerrel

2015. június 24. 07:00   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

Egy 2002-es Acura (azaz Honda) NSX került eladósorba az órájában csupán 12 600 kilométerrel, és hiába van tele a média a nemrég bemutatott hibrid utóddal, az előd szépsége és technikai megoldásai mellett nem mehetünk el szó nélkül.

Egyesek japán Ferrarinak is nevezték a korának egyik legélvezetesebben vezethető, ráadásul hibátlan ár/érték aránynak örvendő autóját, a Honda NSX-et.

Az 1990-től gyártott első generáció fejlesztésében a Forma-1 egyik legnagyobb alakja, az 1994-ben tragikus körülmények között elhunyt Ayrton Senna is részt vett, így aztán nem csoda, hogy a mindennapokban is használható, mégis kőkemény sportautó gurult le a gyártósorról.

Az autót 15 évig gyártották folyamatosan, mely időszak alatt szinte az egész világra jutott belőle, mégis kellően exkluzív maradt. 2002-ben egy kisebb ráncfelvarrás keretein belül eltüntették bukólámpáit, javítottak amúgy is mesébe illően jó futóművén, illetve többféle külső színnel tették elérhetővé.

Az alábbi, órájában mindössze 7500 mérföldet (mintegy 12 604 kilométert) számláló Acura NSX T már egy ilyen, faceliftes változat egyenesen Amerikából. A makulátlan négykerekűt most második tulajdonosa szeretné továbbadni, méghozzá 94 500 dollárért (közel 26 millió forintért), ami nem kevés, de ha valaki befektetési céllal néz rá, egyáltalán nem nagy összeg az eladó szerint esőt sem látott, végig garázsban és letakarva tartott japán sportkocsiért. A képeken látható példány ráadásul xenon fényszórókat, lecsatolható keménytetőt és hatsebességes manuális váltót kapott.

Csak emlékeztetőül, az utasok mögött elhelyezkedő 3,2 literes V6-os, változó szelepvezérlésű benzinmotor maximális teljesítménye 280 lóerő (206 kW) 7300-as fordulatszámon, míg 298 Nm-es csúcsnyomatékát 5300-on adja le. Ezek tükrében a másfél tonnás jármű – hátsó kerekeit hajtva – 5,7 másodperces százas sprintre és 270 km/órás végsebességre képes.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/