![](https://nb1.hu/wp-content/uploads/2024/07/1300x240-100bonusz.jpg)
A nap képe: Egy méregdrága Ford Sierra
címkék: a nap képe, cosworth, ford, oldtimer, ritkaság, sierra, tuning
Egy 30 éves Ford Sierra Cosworth RS500 talált gazdára nemrégiben több mint 38 millió forintért. A típusból mindössze 500 darab készült, ezt a példányt pedig 26 éven át csak 1071 kilométert vezették, így összesen 17269 kilométer található benne.
Megdöbbentően magas pénzösszegért cserélt gazdát egy 1987-es Ford Sierra Cosworth RS500-as Angliában nemrég.
A valaha 500 darabos szériában legyártott autó alábbi, fekete példányáért valaki 114 750 fontot, azaz 38,3 millió forintot adott egy árverésen. A limitált hozzáférhetőség mellett az is növelte a típus értékét, hogy 30 éves kora ellenére csupán 17 269 kilométert tekertek órájába, így hibátlan, eredeti állapotnak örvend – amit ugyanis cserélni vagy javítani kellett rajta, azt is a Cosworth egyik specialistája, John Taylor restaurálta.
Így bárki is legyen az új tulajdonos, remélhetőleg ki fogja próbálni, milyen érzés egy harminc éves, turbófeltöltős 2.0 literes benzinmotorral és a benne lakozó 227 lóerővel, valamint 276 Newtonméteres csúcsnyomatékkal álló helyzetből 6,2 másodperc alatt elérni a százas tempót, és egészen 246 km/óráig élvezni a gyorsítást.
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)