A nap képe: Ez a Ferrari 1,4 milliárd forintot érhet
címkék: 750 monza, a nap képe, árverés, ferrari, forma-1, rekord
Azt már a 250 GTO modellek óta tudjuk, hogy egy ritka, klasszikus ágaskodó paripa jó befektetésnek számít, így az alábbi, Jim Hall által vezetett és birtokolt tökéletes állapotú 750 Monza 5 millió dollárra taksált értéke sem meglepő.
A képeken szereplő, hamarosan árverésre kerülő Ferrari 750 Monza még 1955-ben kezdte versenykarrierjét 0510 M kasztnikóddal az olaszországi Monza versenypályán egy 12 órás hosszútávú futamon, ahol Phil Hill és Carroll Shelby kezei között rögtön győzedelmeskedni tudott. Ezt néhány amerikai nyereség is követte, míg végül a későbbi Forma-1 pilóta és autótervező, Jim Hall terelgetésével el nem hódította az újmexikói Fort Sumner első helyét.
Innentől a tehetséges versenyző tulajdonában maradt „karrierje” befejeztével is, aki bizony közel 40 évre eltette a kincset, majd egy teljes restaurálást követően vált csak meg tőle. Az ezt követő 20 évben több gazdája is volt, és most ismét újat keres.
Az RM Sotheby jóvoltából néhány héten belül árverésre kínált autóért az előzetes becslések szerint 4-5,5 millió dollár, azaz mintegy 1,1-1,5 milliárd forint körüli összeget fog adni valaki, ám az sem lenne meglepő, hogy egy ilyen ritkaságért mélyebben a zsebükbe nyúljanak a mindenféle ritkaságra kiéhezett milliomosok.