/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Kismenő – MINI Cooper teszt

2014. október 13. 12:00   |   Autoblog
címkék:  

A MINI ismét újat alkotott az ikonikus kisautó harmadik új generációjával, amely még vonzóbb, még tágasabb és még biztonságosabb. Csak a benne átélhető gokart-érzés nem változott, ami 55 éve jellemzi a típust. Az élmények forrása pedig ezúttal egy háromhengeres motor, a valaha épített legjobb.

A Mini az autóipar egyik sikertörténete. Egyszerre volt egyszerű és ötletes, az apró külső méretek mögött már kezdetben is hangulatos és élhető méretű utastér rejtőzött, négy üléssel. A legendás kisautó azonban mindezeken felül kiváló vezetési tulajdonságaival és alacsony fogyasztásával is hódított, és ezek az elmúlt több mint fél évszázad során csak tovább javultak. A márka egyediségét rejtő alapelveket 2001-ben a BMW Csoport erősítette meg, amikor feltámasztotta a márkát az új MINI első generációjával. A kisautó azóta is a korábbi generációk klasszikus értékeit egyesíti a 21. századi autógyártás követelményeivel.

Az új MINI harmadik generációja gyökeresnek mondható változásokat hozott, hiszen a karosszéria csaknem 10 centimétert nyúlt, a szélessége 44, a magassága pedig 7 mm-rel nőtt. A nyomtávok és a tengelytáv is híztak, az új MINI tehát egy fokkal komolyabb autó lett. Azonban a karosszéria arányai és felépítése megmaradtak, a bevált, ikonikus stílusjegyeket nem háborgatták. Maradt a hármas tagolású karosszéria, a hatszögletű hűtőrács, a kerek fényszórók, az oldalsó irányjelző-egység, a karosszéria körbefutó fekete szegélye, és persze a számos krómozott alkatrész. Öt új vonzó szín jelent meg a palettán, köztük a tesztautón is látható élénkpiros. A tető kívánságra, felár nélkül kontrasztos fényezést kaphat, csakúgy, mint a felnik és a tükörházak. Tesztautónk esetében fehér csíkok is díszítették a motorházat, ami szintén dobott a megjelenésen. A lényeg, hogy az eredeti recept nem változott, a MINI sármos, vagány kisautó, és vezetésre csábít.

A hatalmas ajtókat kinyitva feltárul előttünk a teljesen új belső tér. A kijelzők és a kezelési koncepció is új. A fő műszeregységet a kormányoszlopra szerelték, míg a központi, LED-gyűrűs kör alakú műszer alapesetben egy négysoros TFT-kijelzővel érkezik. De extraként akár egy 22 centiméter átmérőjű színes monitor is kérhető bele. A navigációs, szórakoztató, telefon- és járműfunkciók kezelése a középkonzol MINI Controller gombjával történik, ami gyakorlatilag egy BMW iDrive. Aki egyszer már használt ilyet, hamar kiismeri magát majd benne. A MINI-be a legfrissebb verziót építették, kiváló grafikával, a navigáció esetében háromdimenziós grafikával, és osztott képernyős lehetőséggel. Azért természetesen krómozott billenőkapcsolókból sem szenvedünk hiányt, a középső és a tetőkonzolon is találunk néhányat.

Az új MINI-ben amúgy jól érzékelhetően nagyobb a hely elöl és hátul is, kényelmesebbek az ülések és az általános minőségen is sikerült javítani, a kisautó valódi prémium érzést nyújt. A csomagtér is nagyobb lett, 51 literrel 211 literesre hízott. Hátulra beszállni továbbra sem egyszerű mutatvány, de ha már bent van az ember, értékeli a nagyobb láb-, váll- és fejteret. Immár négy átlagos testmagasságú felnőtt is elfér az autóban. A MINI igazi sofőr autó, vezetési pozíciója kiváló. Remekül beállítható az ülés és a kormány, a pedálok pozíciója is ideális.

S mi az autóban a legkiválóbb? Egyértelműen a motor. A közvetlen befecskendezéses, változó szelepvezérléssel és vezérműtengely-állítással bíró háromhengeres, 1,5 literes benzines turbómotor a BMW új motorcsaládjának tagja, és az osztályában nincs ellenfele. Esetében nyoma sincs a háromhengeresekre jellemző alapjárati nyugtalanságnak, a morgós „porszívó” hangnak, továbbá az alacsony fordulatszámon jelentkező erőtlenségnek. A gép 136 lóerőt és 220 Nm nyomatékot mozgósít, a széria hatfokozatú kézi váltóval 7,9 másodperc alatt gyorsít százra, maximális sebessége pedig 210 km/óra. Ez a háromhengeres teljesítményben, kulturáltságban és fogyasztásban is minden mai társánál jobb. Döbbenetesen csendes (magát az autót is félelmetesen jól szigetelték), szinte alapjárattól húz és semmilyen körülmények között nem hajlandó 7 liternél többet fogyasztani. Nekünk 6,5 literes átlag jött ki, gyakori élményautózás mellett. A kedvező értékekben – amik jellemzően 6 liter alattiak – a prímán működő start/stop rendszer, továbbá a rendkívül hosszú váltóáttételek is szerepet játszanak. Hatodikban, 130-nál csupán 2700-at forog a főtengely, akárcsak egy modern dízelnél.

Az új MINI-ben még intenzívebben élhető át a típusra jellemző gokart-érzés. Nőtt a karosszéria merevsége, csökkent a tömege, emellett a futóművet és az elektromechanikus szervokormányt is átdolgozták. A menetstabilizáló rendszerbe elektronikus differenciálzár-hatású funkciót is beépítettek. A feláras dinamikus csillapítás-szabályzással hangolható a jármű-karakterisztika, a MID alapbeállítás mellett a Sport és a Green üzemmód is választható. Az egyes üzemmódok a csillapítás mellett a gázpedál és a kormányzás jelleggörbéjét, illetve megfelelő felszereltség mellett az automata sebességváltó kapcsolási sebességét is befolyásolják. A valóságban is nagyok a különbségek az egyes üzemmódok között. Sport módban például nagyot lehet autózni a MINI-vel. Szuper direkt a kormányzása, lézerpontosan leköveti a kijelölt íveket, azonnal reagál a gázadásra és a teljes fordulatszám-tartományban megszakítás nélkül húz.

A MINI Cooper alapfelszereltsége szinte csak a legszükségesebb dolgokat tartalmazza, az extralista pedig végtelen hosszúságú. Egyenként is ki lehet pipálgatni a tételeket vagy lehet csomagokat választani, amelyek többszázezer forintba kerülnek. A tesztautó Wired és Pepper csomagja több mint 1,1 millió forintot kóstál. Vezetői segédrendszerekből is széles a kínálat, immár rendelhető szélvédő kijelző, aktív sebességszabályzás, a ráfutásos baleset és a gyalogosgázolás veszélyére figyelmeztető rendszer önműködő fékezési funkcióval, távfény-asszisztens, közlekedési tábla felismerő, parkoló-asszisztens és tolatókamera is.

A MINI Cooper a legolcsóbb és a leginkább ajánlható új MINI 5,6 millió forintos árcédulával, az összeg azonban különösebb erőfeszítés nélkül 8 millió forint fölé tornászható. Stílusban és vezetési élményben azonban alighanem verhetetlen.

Tesztadatok
  • Jelleg
  • mini ferdehátú
  • Motor
  • 1499 cm3
  • soros háromhengeres, 16 szelepes turbómotor
  • Teljesítmény, nyomaték
  • 102 kW (136 LE) @ 4500-6000 RPM
  • 220 Nm @ 1250 RPM
  • Fizikai paraméterek
  • Hosszúság: 3821 mm
  • Szélesség: 1727 mm
  • Magasság: 1414 mm
  • Tengelytáv: 2495 mm
  • Csomagtér: 211 liter
  • Menetteljesítmény
  • Csúcssebesség: 210 km/h
  • Gyorsulás 1-100 km/h: 7,9 s
  • Fogyasztás (város / országút / vegyes):
    5,7 / 3,8 / 4,7 l/100 km
  • Tesztfogyasztás: 6,5 l/100 km
  • Árak
  • Alapár: 5 609 000 Ft
  • Tesztautó ára: 7 945 800 Ft

Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

Kapcsolódó cikkek

Autóteszt

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!