Jött, látott és győzni fog a Toyota Auris, a Corolla azonban nem tűnt el az új modell érkezésével. Lehet, hogy a ferdehátú kivitelt máshogy hívják, de a klasszikus négyajtós változatot továbbra is Corollaként kell keresni a szalonokban, íme a tizedik generáció. Autoblog teszt.
Jött, látott és győzni fog a Toyota Auris, a Corolla azonban nem tűnt el az új modell érkezésével. Lehet, hogy a ferdehátú kivitelt máshogy hívják, de a klasszikus négyajtós változatot továbbra is Corollaként kell keresni a szalonokban, íme a tizedik generáció.
A név kötelez. A Toyota 1966 óta gyárt Corolla néven autót, a típusból az azóta eltelt több mint negyven év alatt 32 millió darab fogyott. Guiness-rekord ez, kérem, a javából, úgyhogy a tervezőasztaloknál sürgő-forgó sanok nem csaphatták össze a munkát: ilyen jól csengő névvel csak minőségi, minden igényt kielégítő modellfrissítéssel lehetett előállni. Az új formát végül addig-addig gyúrták a Toyota oroszlánbarlangjában, míg megváltozott az autó pozícionálása, a praktikus, funkcionális jelzők helyett a forma és sportosság jelszavak kerültek előtérbe.
Hiába azonban a nagy igyekezet, az új Corolla formavilága – az Auriséhoz hasonlóan – kifejezetten átlagosra sikeredett. Vannak persze szép megoldásai, mint például a masszív hűtőrács, a síkból kiemelkedő fényszóróburák, vagy éppen a karosszéria övvonallal párhuzamosan futó domborítása, de sokat nézegetve sem lehet azt érezni, hogy ez itten egy forradalmi modell. Elölről és hátulról is erősen emlékeztet amúgy a Lexus IS-re, de még ezzel együtt is szomorúan semmilyen.
De az egy dolog, hogy én nem látok benne semmit, sokaknak nagyon is tetszik, “de szép az az autó!” – mondja például húgom a családi mítingen. “Hol?” – mondok én forgolódva, Ferrarira vagy minimum valami luxusautóra számítva. De csak mutogat mereven a Corolla felé, hogy “az, amivel jöttél”, na az ilyesmire nehéz frappánsan reagálni. A sokktól egészen hazáig meredek bambán magam elé, hogy aztán jöjjön a hidegzuhany a helyi éjjel-nappali tulajdonosától. “Ez szép!” – futkározza körbe a Toyotát, pedig évekkel ezelőtt Lexussal is parkoltam már a bolt előtt. Arra nem mondott semmit, ezért odavolt, úgyhogy ezennel megadom magam: jól sikerült ez a Corolla, ezt mondja a nép.
A Luna felszereltségű tesztautó beltere csak nyomokban emlékeztet az előtte próbált Auriséra, alapközeli mivolta miatt csak fekete kárpit és tekergetős klíma jutott bele. A váltó, kézifék a helyén, semmi hókuszpókusz a középkonzollal, a pohártartók és a tárolórekeszek is rendben. Az elődmodellhez képest a teljes hosszúság 13, a szélesség 5 centivel nőtt, a tengelytáv változatlan maradt, ennek dacára úgy érezni, hogy kényelmesebb a lábtér a megújult Corollában: 180 centin túl sem ér véget az élet és még kardánalagutas dombocska sem zavarja a középre szorultat. Nincsenek accordos fogantyúk, megvan hátul a hamutartó is, minden, ami az Aurisban nem tetszik, itt nagyon a helyén van. Az ülések ugyanolyan kényelmesek, mint a ferdehátú társban, dettó szépen mutat és világít az optitron műszerfal, megvan a dupla kesztyűtartó is, nem pihe-puhán lágy, de szerethető az összkép, olyan családias.
És ha már család. A kategóriában újabban kötelező hatalmas puttonyt vágni hátulra a csomagoknak, hiába, ha egyszer utazik a pereputty, kell a hely a bőröndnek, hűtőtáskának, horgászsámlinak. A Corollába 450 literes üreget vájtak, ami kifejezetten tisztességes, gondoljunk csak az állandóan emlegetett Logan adatlapján szerepló 510 literre. Az egyetlen probléma a raktérrel, hogy igényessége nagyjából román kollégájáéval vetekszik, a burkolás bántóan minimál fílinges a beltér relatív igényességéhez képest. Szépen hangzik az is, hogy a Toyota szerint a Corolla egy kategóriával feljebb is megállná helyét, de azért jó lett volna, ha elintézik, hogy kívülről ne csak kulccsal lehessen nyitni a fedelet. Alapfelszereltség ide vagy oda, egy kilincs vagy valami azért elfér(hetet)t volna. Szerintem.
A vezetési élmény, rugózási komfort és minden ilyesmi szinte teljesen ugyanolyan, mint az Aurisban, tessék elolvasni nem is olyan régi tesztünket, kár lenne az ismétlésért. Van viszont különbség is a két autó között: míg az Aurisban kicsit gyengének tűnt a fék, a Corollában nagyon is erősnek, az első hasonló erejű taposás után járt a puszi a szélvédőnek. Ennyit a megszokásról.
Az 1,4-es dízelmotor hosszú idő óta megbízható, kellemes társ a Toyotákban, pontosan 90 ló lakik benne, csúcsnyomatéka pedig 190 Nm 1800 és 3000-es fordulat között. Ez alatt ugyan borzasztóan zsenge és csak vonszolja az 1,3 tonnás önsúlyt, az átlagos, ötfokozatú kézi váltóval okosan sakkozva, a fordulatszámot mindig jó helyen tartva azonban semmilyen irányban nem lóg ki a forgalomból. Emelkedőn kell a nagy gáz, különben lefullad, az ilyen és ehhez hasonló anomáliákkal azonban gyorsan megbarátkozik, aki dízelautót vesz. Az 1.4 D-4D felára 490 ezer forint az 1,4-es benzinmotorhoz képest, hiába a parádés, hatliteres tesztfogyasztás, ezt a különbséget – a benzinárakat elnézegetve – elég lassan hozza vissza. Tessék nyugodtan számolgatni, rosszul járni nem lehet vele.
A Toyota Corolla ára Luna felszereltséggel és az 1,4-es dízelmotorral 4,4 millió forint, se nem drága, se nem olcsó, annyit kérnek érte, amennyit ér. Csak összehasonlításul: Opel Astrát a szintén 90 lóerős, 1,3-as dízelmotorral 4,127 millió forintért lehet kapni.
Galéria!
