
MEGÁLLAPODÁS
Három új Saab jön?
A rendkívül nehéz helyzetbe került Saab számára két kínai cég jelentheti a megváltást. A Pang Da és a Youngman vállalatokkal megállapodás született három vadonatúj Saab modell kifejlesztéséről és gyártásáról.

KOMPAKT
Jövőre jön a Saab 9-1
A Saab régóta fontolgatja, hogy a kompakt prémium szegmensben odatol egy riválist többek között az 1-es BMW-nek és az Audi A3-nak. Noha a svéd autógyár hivatalosan még semmit sem erősített meg, a brit Autocar című magazin úgy tudja, hogy a 9-1 névre keresztelt modell prototípusa a jövő júliusi Londoni Autószalonon mutatkozik be, az értékesítés pedig 2009 második felében indul. A 9-1 minden bizonnyal a GM Delta nevű, elsőkerékhajtású platformjára épül majd. Formai megoldásairól egyelőre nem tudni semmit, de nem kizárt, hogy a svéd mérnökök a 2001-es Frankfurti Autószalonon bemutatott 9X tanulmányt vették alapul. Galéria a címre kattintva!

9-1
2010-ben érkezik a Saab első hibridje
A Saab első hibridje a 2010-ben gyártásba kerülő kompakt 9-1-esen alapul majd, jelentette be Jan Ake Jonsson vezérigazgató. A svéd gyár első embere szerint az új modellel többek között az 1-es BMW-t és az Audi A3-at veszik célba, a hibrid hajtásláncról pedig egy bennfenntes árulta el az Automobilwoche című szaklapnak, hogy ugyanaz lesz, mellyel az új Opel Astra is piacra kerül majd. A forrás szerint a hibrid változat rögtön a 9-1 bemutatkozásától fogva elérhető lesz, az autót egyébként már javában tesztelik Opel Astra álcázással. A 9-1 állítólag örököl néhány formai megoldást az Aero-X tanulmánytól, elképzelhető, hogy az Egyesült Államokban is a szalonokba kerül. Az új hibrid kompaktba nanotechnológia-alapú lítium-ion akkumulátor kerül majd.