
ZÖLD SPORT
2010-től hibrid motorok a Forma-1-ben
Nem éppen ebben a szezonban kezdődtek a kulisszák mögötti egyeztetések a Forma-1 jövőjéről, az egyik kulcskérdést évek óta a motorok jelentik. Ettől az idénytől fogva - a költségek lefaragását elősegítendő - felfüggesztették a hajtóművek fejlesztését, ezt ugyan ellenezte néhány gyártó, de végül kénytelen voltak engedni a nyomásnak. Az auto, motor und sport című szaklap értesülései szerint Max Mosley, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke most késznek mutatkozik valamiféle kompromisszumra: a magazin úgy tudja, hogy a jövőben egy idény alatt egy alkalommal előre lehet majd lépni egy fejlesztési stádiummal, cserébe a kisebb, kevésbé tehetős istállóknak szezononként maximum tízmillió euróért kell motort biztosítani. Az ams szerint a háttérben arról is megegyezés született Mosley és a csapatok között, hogy 2010-től hibrid motorok kerülnek a Forma-1-es autókba. Az erőforrások továbbra is nyolchengeresek lesznek, csúcsteljesítményük 675 lóerő lesz, melyhez a fékezésekkor visszatáplált energia révén 80 lóerőt adhatnak majd hozzá a pilóták a kormányon elhelyezett gomb megnyomására. Bernie Ecclestone, a száguldó cirkusz főguruja máris kritizálta a terveket, szerinte a Forma-1 már így is "elég zöld", feleslegesek a további lépések.

TÚL SOK PÉNZ
Mosley további költségcsökkentést követel az F1-ben
Az FIA-elnök Max Mosley-nak szívügye a költségcsökkentés a Forma-1-ben, a téma ezért évente többször is terítékre kerül. Mosley most újabb kirohanást intézett a csapatok ellen, szerinte továbbra is milliókat költenek technikai dolgokra, az FIA első embere körlevélben mosta meg az istállók fejét. Mosley azt írja a levélben, értelmetlen, hogy a csapatok a sportág bevételeiből milliókat költenek az autók fejlesztésére, miközben ezzel semmit nem tesznek hozzá a látványhoz. A levél lényege, hogy Mosley szerint mindaddig másodlagos kérdés a bevételek elosztása körüli marakodás, míg az alapproblémát, a technikai együttműködés kiterjesztését meg nem oldják az együttesek. "Az autók minden olyan alkatrészét, melyek nem ismertek, nem láthatóak és céljukat nem ismeri a közönség, egységesíteni kell és minimális költséggel gyártani" - szól Mosley "parancsa". "A technikai versengést a látható és potenciálisan hasznos elemek szintjére kell szorítani."