A Renault biztonsági játékot játszik
A francia istálló semmit sem bíz a véletlenre és ezért minden valószínűség szerint nem tuningolják fel a megbízhatóság vesztére az erőforrást Interlagosban.
A képlet nagyon egyszerű. Ezt a világbajnokságot a Ferrari már nem nyerheti meg, csak a Renault veszítheti el. A spanyolok világbajnokának egy nyolcadik hely is elég lenne az üdvösséghez, míg a hétszeres világelső német klasszisnak úgy kéne az első helyen célba érnie, hogy a Renault elsőszámú pilótája közben egyetlenegy pontot se szerez.
Bár a Briatore vigyázó keze alatt tevékenykedő csapatnak eddig nem igen volt gondja a motorral az évad során. (Kivéve, amikor egy vitatható döntés után hátrasorolták Alonso-t és a felzárkózás során túlerőltette az erőforrást és az elfüstölt.) Ennek ellenére a csapat mérnökei, szerelői és természetesen a vezetés miután összedugták a fejüket úgy döntöttek, hogy minimális rizikót sem vállalnak be és egy kevésbe versenyképes, de megbízhatóbb aggregát mellett teszik le a voksukat.
“Természetesen a kialakult szituáció miatt a taktikánk nem a megszokott lesz. Az Interlagos-i pályán nem fogunk minden egyes tizedért hajtani.” – teszi nyilvánvalóvá a túlélés szándékait Denis Chevrier, a motorigazgató
Az előzetes információk alapján a spanyol marad a régi motornál. Ha a verseny kiélezettebb maradt volna a brazil hétvégére, akkor a francia istálló még jó néhány lóerővel meg tudta volna erősíteni az erőforrást, de erre, a körülményekre tekintettel nem lesz szükség.
Azért a Renault-ot is hajtja az ösztöne, és ezért ne úgy képzeljük el az utolsó futamot, hogy Alonso egy 70 éves nagymama átlagsebességét megszégyenítve “száguld” majd a pályákon. “Nem állunk vissza a régi konstrukcióra, mert akkor a versenyképességünket veszélyeztetnénk, Mindössze arról van szó, hogy nem pumpálunk még néhány lóerőt a motorba, hanem úgymond alapjáraton abszolváljuk majd a versenyt.” – fejezte be Chevrier
Briatore már kissé árnyaltabban fogalmazott. “Persze, hogy másképp készülünk az eredmények ismeretében a Brazíl Nagydíjra. Ettől függetlenül Fernando mindent meg fog tenni, hogy ismét a dobogó legfelső fokára állhasson. De ha választani kell majd a verseny során, akkor a legfontosabb, hogy az autót egészben áthozza a célegyenesen.”
Pat Symonds a csapat technikai igazgatója még a dúsgazdag olasznál is keményebben fogalmazott. “Nem szabad változtatnunk a stratégiánkon. Ugyanolyan keményen kell nyomnunk a gázt, mint azt tettük eddig is. Brazíliában is a győzelemért szállunk harcba. Talán egy kicsit megengedhetjük magunknak, hogy óvatosabbak legyünk.”
