/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Alonso és Renault: kínai győztesek

2005. október 16. 10:53   |   Autoblog
címkék:  

Montoyát kiejtette a kínai rázókő, így hiába futotta Raikkönen a leggyorsabb kört, a kockás zászló alatt átsuhanva Fernando Alonso énekelhette, hogy: “We are the champions!”.

A futam jóval a futam előtt kezdődött Kínában, még bőven az előkészületek során ugyanis olyan történt kint a pályán, ami szökőévenként egyszer – sem. Michael Schumacher cammogott, Christijan Albers meg száguldott körbe a ringen és e kettő kombinálva az tetthely szintkülönbségével egy jó nagy karambolt eredményezett.

Utóbbi azért érdekes, mert Schumi éppen babrálhatott valamit az autóján, miközben lassan húzódott befelé, a holland meg lehet, hogy visszaakart menni a boxba némi szervizért, ezért száguldott és a bukkanóval kezdődő egyenesbe csak úgy bezuhant – a vége az lett, hogy mindkettő rajtolhatott a boxkijárattól.

Tiszta és ígéretes rajt

Maga a start gond nélkül zajlott és ami a semleges nézőnek – amely létforma valójában nem létezik – fontos: Montoya simán lehagyta Buttont, így a két Renault mögött a két McLaren kanyarodott be elsőként, ergo a konstruktőrök világbajnoki-címéért kristálytiszta meccset várhattunk. Alonso ott felejtette a lábát a gázpedálon, tíz kör alatt csapattársára is rávert 11 másodpercet, Takuma Sato pedig áthajthatott a boxutcán büntetés gyanánt, amiért szabad szemmel is jól láthatóan kiugrott a rajtnál.

A 19. fordulóban jött az első nagyjelenet: Fisichella, Raikkönen és Montoya haladt szép egymásutánban, vették a kanyart, mindegyikük ráment a rázókőre, a kolumbiai a legjobban. Kár volt. Ott ugyanis kiállt egy jókora darab – később ezt vízelvezetőnek minősítették – a McLaren jobb elsője jócskán megsínylette a találkozót, sőt utóvégre az egész gépezet tönkrement, Montoya később végleg begurult a garázsba. Ezzel gyakorlatilag a futam felénél elkönyvelhette a Renault a csapatgyőzelmet is.

Schumacher: mint egy kezdő

Úgy egyébként a kínai munkások nem álltak a helyzet magaslatán, jó sok körön át a Safety Car vezette a versenyt, a kritikus elem még mindig a pálya szélén hevert, mire valaki hajlandó volt elvinni onnan – azért útközben még kettétört a darab a kezében.

Mikor már bejelentették, hogy a szürke autócsoda kiáll a mezőny elejéről, Massát éppen arra figyelmeztette csapata, hogy Michael Schumacher bizton meg akarja majd előzni az újraindulás után. Erre fel a hétszeres világbajnok éppen kicsúszott a pályáról: az előzés elmaradt. Egészen buta hiba volt ez, olyan volt Schumacher, mint egy kezdő.

Pár perccel később Narain Karthikeyan csapta oda a Jordant a falhoz kifejezetten nagy sebességnél, ezáltal nem csoda, hogy az atomjaira hullott szét. Az indiai szerint nem volt olyan vészes az ütközés, mint amilyennek látszott… Megint Safety Car, megint jó néhány kör pihenő.

Kis virtuális izgalom

Ekkorra már kiállt Montoya, az SC mögött eltöltött időben mindenki jött a boxba, s Raikkönen itt meg is előzte Fisichellát, de Alonso még mindig vezetett, úgyhogy a McLarennek esélye sem volt a győzelemre. Sem ma, sem összességében.

Később az olaszt még kihívták egy büntire, mert feltartotta a népet a Biztonsági Autó mögött, hogy csökkentese a kerékcsere miatt összeszedendő hátrányát. Ebben a helyzetben, ha Alonso kiesett volna, a McLaren a világbajnok.

De ez nem történt meg, hiába futott Raikkönen még egy leggyorsabb kört, a kockás zászló alatt átsuhanva Fernando Alonso énekelte, hogy: “We are the champions!”…


Dobogós vélemények:


Fernando Alonso: “Ez egy fantasztikus idény volt! A csapatnak nagyon fontos volt a mai siker, ezért nagyon igyezetünk. Az autó kicsit túlkormányzott volt és az első kerekkel is adódott némi problémám, de amúgy minden rendben zajlott. Megmutattuk, hogy az új motor milyen erős. Szinte tökéletes verseny volt, Kimi elég messze került tőlem. Ebben az évben akár tíz-tizenegy futamot is nyerhettem volna, ez az egyetlen, ami kis hiányérzetet jelent. Nagy nyomás alatt versenyeztünk Kimivel, de azt hiszem a mi kocsink jobb volt. Boldog vagyok és optimista is a jövő évre gondolva.”


Kimi Raikkönen: “Sajnos ma nem volt elég gyors az autó. Mindent elkövettünk a jobb eredményért, de nehéz volt az autó, csak a legvégén kezdett igazán jól működni. Hála istennek a csatornafedelet én elkerültem, Montoya balszerencsés volt. De mindez sajnos nem sokat számított, a Renault-ok nagyon sebesek voltak ma. Ez nem a mi napunk volt.”


Ralf Schumacher: “Nehezen indult a hétvége, sőt, az egész víkend nehéz volt. Az autó az időmérőn és ma is nehezen kezelhető volt, de a stratégiánk jó volt és működött. A végére be is gyorsultam, majdnem tudtam tartani a lépést Fernandóval. Persze, ő több üzemanyagot cipelt akkor, de jók voltunk.”


A világbajnokság nem hivatalos végeredménye:


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/