/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Alonso rajt-cél győzelmet aratott a Német Nagydíjon

2012. július 22. 16:07   |   Autoblog
címkék:  

Fernando Alonso hasonló versenyt futott, mint két hete Silverstone-ban, azzal a lényeges különbséggel, hogy Hockenheimben az utolsó körben is ő vezetett, így idei harmadik győzelmét zsebelhette be a Ferrari pilótája. Sebastian Vettel az utolsó előtti körben vette el a második helyet Jenson Buttontól. Lewis Hamilton kiesett, a vb-pontverseny második helyezettje, Mark Webber nyolcadik lett a Német Nagydíjon.

A javarészt esős pénteket és szombatot az előrejelzéseknek megfelelően száraz vasárnap követte Hockenheimben. A Német Nagydíj rajtján 21 fok volt a levegő, és 34 fok az aszfalt hőmérséklete. A kevés száraz futás miatt a mezőnynek fel kellett készülnie arra, hogy a gumik viselkedése adott esetben meglepetést is okozhat számukra. A pilóták többsége a lágyabb gumikkal rajtolt, az első tizenegy helyezett egyöntetűen a sárga jelzésű Pirellik mellett döntött. A mezőny második felében néhányan a közepes keveréket tetették fel.

A rajt az élbolyban sima volt, Fernando Alonso könnyedén megtartotta a szombaton kiharcolt első helyét, Sebastian Vettelnek pedig Michael Schumacher támadásait kellett visszavernie az első körben. Mögöttük Mark Webber megelőzte a kissé beragadó Hamiltont, aki mellett Kimi Räikkönen is elment. Jenson Button is előzött, ő Pastor Maldonadót utasította maga mögé. A bokszban is nagy volt a forgalom az első kör végén, mivel a középmezőnyben történtek koccanások. Felipe Massa és Romain Grosjean orrkúpcserére érkezett szerelőihez, Bruno Senna pedig bal első defekttel érkezett meg a Williams garázsa elé. Hamilton a 2. körben kapott bal hátsó defektet, a kerékcsere után a mezőny végére állhatott vissza, vagyis a jó eredményre való esélye hamar elszállt. Csapattársa, Jenson Button ugyanakkor szépen lépegetett előre – a német közönség legnagyobb bánatára, hiszen előbb Nico Hülkenberget, majd Michael Schumachert is megelőzte.

A 10. kör környékén a többség letudta első kerékcseréjét, de az éllovas Alonso, az őt lőtávolban követő Vettel, valamint a harmadik helyre megérkező Button jóval későbbre időzítette első cseréjét. A 18. kör végén Alonso, egy körrel később Button is szervizelt, Vettel pedig újabb egy körrel később állt ki. Mindennek nem volt jelentősége, ugyanabban a sorrendben folytatták, mint a cserék előtt. Button példáját követve Räikkönen is áthámozta magát a Hülkenberg-Schumacher duón, és miután Kamui Kobayashi kiállt kerékcserére, a Lotus pilótája fellépett az ötödik helyre. Miután megelőzte a Mercedest pillanatok alatt faképnél is hagyta Schumachert, a finn remek ritmusban autózott ekkor, de a dobogósoktól még jó hat másodpercre volt, és ez a különbség a folytatásban tovább nőtt. Vettel a 30. körben megérkezett Alonso nyakára, és ezzel egyidejűleg Button is nagy tempóban csökkentette velük szembeni hátrányát. Ebbe a bolyba csöppent bele második kerékcseréje után Lewis Hamilton, aki ugyan körhátrányban volt, de frissebb gumijaival megelőzte Vettelt, majd Alonsót vette üldözőbe. Ezzel egyértelműen Button malmára hajtotta a vizet, hiszen csapattársa tovább lophatta a távolságot a harmadik helyen.

Az élbolyból elsőként Button cserélt kereket a 40. kör végén, és egy körrel később Alonso és Vettel egyszerre állt ki. Egyik csapat sem hibázott, viszont Buttonék húzása bejött, ő ugyanis megelőzte Vettelt az egy körrel korábbi kerékcserének köszönhetően. Vettel kissé leszakadva követte az Alonsót üldöző, de megtámadni nem igazán tudó Buttont, miközben Schumacher harmadszor is a bokszba hajtott, és a lágy gumikon rögtön meg is futotta a verseny leggyorsabb körét. Az újabb cserét a többiek már nem vállalták be az élbolyban, így köztük az döntött, hogy melyik autón hogyan bírják a Pirelli közepes keverékei. A hajrára annyiban módosult a csata az élen, hogy Alonso fellélegezhetett, és Vettel Buttont kezdte el támadni a második helyért. Az utolsó előtti körben a hazai pályán versenyző Vettel a DRS-zóna végén, a hajtűkanyarban külső íven, az aszfaltozott bukótérben kigyorsítva elment a McLaren mellett. Alonsóra végül már ő sem jelentett veszélyt, és a Ferrari kétszeres világbajnoka megnyerte a német futamot. Ezzel a spanyol lett az első, aki idén három futamot is meg tudott nyerni. Alonso ezzel összetettbeli első helyét is tovább erősítette.

Vettelnek és Buttonnak is jól jönnek a dobogós helyezésekért járó értékes pontok. A vb-csata szempontjából a nap legnagyobb vesztese a hajrában a bokszba kiálló Hamilton mellett Mark Webber lett, aki továbbra is a második helyen áll Alonso mögött, de mai nyolcadik helyével 34-re nőtt a lemaradása. Kimi Räikkönen negyedik lett a Lotusszal, a lágy gumikkal hajrázó Schumacher pedig már nem tudta megelőzni a Sauber duóját, így Kobayashi és Perez mögött hetedikként zárt. Webber mögött két német, Hülkenberg és Rosberg lett még pontszerző. Érdekesség, hogy a top10-be az öt rajthoz álló német pilóta közül négy is bekerült, egyedül Timo Glock nem szerzett pontot, de huszonkettedikként ő is célba ért. A 67 körös futamot Hamilton kivételével egyébként mindenki befejezte. A Forma-1-es világbajnokság 2012-es kiírása jövő hétvégén a Hungaroringen a magyar Nagydíjjal folytatódik.

F1Világ

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/