/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Az első hat pilóta értékeli az időmérőt

2006. október 07. 13:45   |   Autoblog
címkék:  

A Japán Nagydíj időmérője után szinte mindenkit megszólaltattak a sajtó képviselői. Most nézzük, hogy hogyan látja a rajtsorban az első hat pozíciót megszerző versenyző az esélyeket.

Felipe Massa (első helyezett, Ferrari): Ez egy csodálatos eredmény. Egy olyan pályán értem ezt el, amelyet igazán szeretek és ahol a vezetői képesség nagyon sokat számít. A pole birtokában lenni fantasztikus érzés. Sikerült egy hiba nélküli kört futnom és az első helyről való indulás mindig nagyon fontos egy verseny szempontjából. Annak külön örülök, hogy a másik Ferrari Michael-el is az első sorból indul. Remélem a verseny leintésekor is olyan távol lesz a két Renault tőlünk, mint holnap a rajtnál. Mindent meg fogok tenni, hogy az egyéni versenyben a harmadik legyek, hiszen ez a célom és ezért minél több pontot kell gyűjtenem a következő két futam során. Optimista vagyok, mert az autó is, és a gumi is fantasztikus és nincs okom azt gondolni, hogy ez holnap másképp lesz.

Michael Schumacher (második helyezett, Ferrari): Két Ferrari van az első sorban. Ennél kedvezőbb nekirugaszkodás nem létezik egy rajtnál. Nagyon jó az autó és a Bridgestone mérnökei is fantasztikus munkát végeztek, ami meg is látszik az eredményeken. A száraz pályán rendkívül megbízhatóak vagyunk, és ha holnap nem fog esni, akkor megcsinálhatjuk a szerencsénket. A második hellyel tökéletesen elégedett vagyok, hiszen nem egy Renault, hanem Felipe indul mellőlem, ami nagyfokú biztonságot jelent. Összességében nagyon élveztem az időmérőt. Főleg a S-kanyarok mentek élményszámba.

Ralf Schumacher (harmadik helyezett, Toyota): A mostani időmérő fantasztikus eredmény, nem csak nekem, hanem az egész csapat számára. Az előző két futam után meg kellett mutatnunk, hogy partiban vagyunk a nagyokkal. Ma nagyrészt a Bridsgestone gumik versenyképessége miatt tudtuk kihozni magunkból a maximumot és megmutattuk mindenkinek, hogy versenyképes autónk van. Suzuka a kedvenc pályám és annak ellenére, hogy a Ferrarival nagyon nehéz lesz felvenni a versenyt, mindent meg fogunk tenni, hogy leelőzzük őket. A japán pályán nagyon fontos a kezdeti helyezés és mivel mi kellemes pozícióból várhatjuk a rajtot, mindent megtehetünk azért, hogy előkelő helyen végezzünk a futamon is.

Jarno Trulli (negyedik helyezett, Toyota): Csodás érzés ennyire elölről indulni. Egész hétvégén meg tudtuk nehezíteni a legnagyobbak dolgát és ez a negyedik pozíció fantasztikus eredmény, főleg ha azt is nézem, hogy mindössze pár tizeddel maradtam le a képzeletbeli dobogóról. Az időmérő során nagyon szeles volt végig az idő, de ennek ellenére semmi gond nem volt az autó egyensúlyával. A hazai versenyen tehát minden adott ahhoz, hogy nagyon szép eredményt érjünk el. Már csak holnap kell két órán keresztül nagyon koncentrálnunk és lesz okunk az örömre, hiszen az autón és a gumin most biztosan nem fog múlni semmi.

Fernando Alonso (ötödik helyezett, Renault): Az eredmény a körülményeket ismerve megfelelő. Már a tréning során egyértelmű volt, hogy gondjaink lesznek a helyosztón, hiszen a gyors köreinkben az autó nem tudta kihozni magából azt, ami benne van. Ezzel szemben Fisico és én is megmentettük azt, amit lehetett és bízunk abban, hogy az az előny, ami kijött az időmérőn rövidtávon a Bridgestone-nak, az a futamon hosszútávon a Michelin-nek is sikerülni fog. Voltunk mi már jóval kilátástalanabb helyzetben is és mindig felülkerekedtünk a problémákon. Miért ne sikerülne most is?

Giancarlo Fisichella (hatodik helyezett, Renault): Ma a kvalifikáció során mindent megtettünk, ami csak lehetett. Az autónk nem tapadt megfelelően, így az egyensúly sem volt meg tökéletesen. Magam részéről magas tempónál alulkormányzott, míg a lassú kanyarokban felülkormányzott versenyautóval küszködtem. De ez holnapig még javulni fog, hiszen végigdolgozzuk a napot, hogy holnap még jobbak lehessünk. Tudjuk, hogy a Renault R26 előnye hosszútávon jön majd ki, és ez lehetőséget teremt majd, hogy a kezdetektől fogva támadjuk Fernando-val az előttünk haladókat.


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/