Énekelget futam előtt – interjú Fernando Alonsóval
címkék:
Flavio Briatorénak van érzéke a fiatal versenyzők kiválasztásához. Ha valakire felfigyel, azt támogatja, bevezeti a legmenőbbek közé.
#img2#- Flavio Briatorénak van érzéke a fiatal versenyzők kiválasztásához. Ha valakire felfigyel, azt támogatja, bevezeti a legmenőbbek közé. Ez milyen szerepet játszott mostani sikereiben?
– Flavio egy nagyon okos ember. Maximálisan támogatja fiatal versenyzőit, egyengeti útjukat. Emellett viszont követel is, mindenáron kitapossa belőled a legtöbbet.
– Csapatfőnöke gyakran hangoztatja, hogy legnagyobb erénye az: megérzi, ha egy kölyökből bajnok lehet, amellett, hogy a legkevesebb pénzt áldozza rá. Ez az ön esetében is így volt?
– Mint mondtam, Flavio nagyon okos ember.
– Visszatérve a versenyzéshez, így, az idény közepén készül már élete első világbajnoki címére?
– Az igazat megvallva, nem. Tisztában vagyunk vele, hogy nagyon jól megy a kocsi és vezetem a világbajnoki tabellát, de az még távoli álom, hogy megnyerjem a világbajnokságot.
– Idén mintha sokkal erősebb lenne az autó, mint tavaly…
– Igen, ez így igaz. Az elmúlt években nagyon jó volt a kocsik alváza, de a motor teljesítménye messze elmaradt a várttól. Idén megtaláltuk az egyensúlyt. Azokon a versenyeken, ahol gyengébben megy a motor, jobban funkcionál az alváz, és fordítva: az alváz hiányosságait kompenzálja a motor ereje.
– Véleménye szerint hány versenyt kell még megnyernie, hogy megszerezze a bajnoki címet?
#img1#- Ez természetesen a többiektől is függ. Ha potenciális ellenfeleim sorra bukják el a versenyeket, elég, ha minden futamot a harmadik, negyedik helyen fejezek be. De ha mondjuk Kimi és most már Schumacher is csúcsra törnek, egyértelmű, hogy nyernem kell. Mellesleg imádok versenyt nyerni.
– Az indianapolisi nagydíjon lezajlott tragikomédia megmutatta milyen kiszámíthatatlan a Forma-1. Minimum háromesélyessé vált a világbajnokság. Nem tart attól, hogy az Amerikai Nagydíj megnyerése az első lépés Schumacher újabb vb-elsőségéhez?
– Ezzel kapcsolatban először is szeretnék bocsánatot kérni a nézőktől, de nekünk elsősorban a biztonságot kell szem előtt tartanunk. Természetesen nagyon sajnáltam, hogy nem indulhattunk, pocsék érzés volt nézni, hogy Michael ilyen könnyedén nyeri a futamot. Minden verseny komoly küzdelmekkel dőlt el, de ez a mostani győzelem égi ajándék volt neki. De biztosítok mindenkit, Franciaországban én is ott leszek a pályán és meg fogom megvédeni első helyemet!
– Ha megnyeri idén a vb-t, megváltozik a jövője a Forma-1-ben?
– Nem hinném, de az biztos, hogy sokkal korábban nyerném meg, mint azt valaha is hittem volna. Mielőtt megérkeztem az F1-be, úgy gondoltam, elég egy jó kocsi ahhoz, hogy világbajnok legyél. Most már tudom, ennél sok több kell hozzá, éppen ezért már azt is csodáltam, hogy csapatunk felnőtt a nagyokhoz. Számomra meglepetés lenne, ha nyernék.
– Állítólag nagyon babonás, különböző rituálékkal készül a versenyekre. Igaz ez?
– Igen, futam előtt a menedzseremmel szoktunk énekelgetni. Kanadában ezt elmulasztottam, talán ezért nem sikerült számomra a hétvége…
Az fia.com nyomán