/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Ez történt a Forma 1-ben: 08.11

2006. augusztus 11. 20:32   |   Autoblog
címkék:  

Egy írásban összefoglaljuk a nap történéseit röviden. Nézzük, hogy milyen hírek születtek ma a Forma-1-ben.

 

Klien: továbbra is közeli a kapcsolatom a Red Bull-al

Klien annak ellenére szeretné, ha jó viszonyban maradna a csapattal, hogy az istálló azzal, hogy Webbert átigazolta a Williams-től, egyértelműen jelezte, hogy nem számít Klien szolgálataira. “Az biztos, hogy 2007-ben nem leszek tagja a Red Bull Racing-nek. De ez nem azt jelenti, hogy megszakad minden kapcsolat köztem és a csapat között. Most arra koncentrálok, hogy 2007-ben megint versenyautóban ülhessek hivatásos versenyzőként. Lehetőségeim vannak, de nem olyan sok mint, amennyit az ember a szezon ezen szakaszában megkívánna. Amint rendeződik a helyzet részleteket is elárulok.” – nyilatkozta Klien. Bár ő maga még nem vallott színt, igen megbízható forrásból arra következtethetünk, hogy az osztrák nagyon közel került a Champ Car-hoz, ahol továbbra is élvezné a Red Bul támogatását. A DTM is szóba került, de a Champ Car biztosabb befutónak tűnik. Hemut Marko, a csapat tanácsadója szerint Klien elérte a jelenlegi maximumát és ez nem elég a Forma 1-hez. Igaz a feltételek azért igen kemények voltak. Klien akkor maradhatott volna csak a csapatnál, ha jobban teljesít, mint a csapattárs David Coulthard.

 

Karthikeyan a versenyzésről álmodozik

Indiában hősként néznek Karthikeyan-ra, a Williams másodikszámú tesztpilótájára. A 29 éves versenyző összesen mindössze 1400 kilométeren tesztelt a Williams-eket, mégis úgy gondolja, hogy már jóval tapasztaltabb és érettebb a versenyzéshez, mint amikor még a Jordanban rótta köreit. “Nagyon jól érzem magam a csapatnál. Szerencsére ők is meg vannak elégedve velem. Már sokkal jobban érzem magam egy versenygépben, mint korábban ezért úgy érzem, hogy képes lennék szép eredményekre. Ezt az istállóval is közöltem. Az év hátralévő részében mindent el fogok követni, hogy minél előnyösebb pozíciót harcoljak ki magamnak a következő évre. Remélem hamarosan újra versenyezhetek, mert borzasztóan hiányzik.”

Az indiai versenyző esélyei a nulla magasságában lebegnek, ugyanis a Williams már megegyezet Nico Rosberg-gel illetve Alexander Wurc-al a folytatásról.

 

Button a Forma-1 következő Schumachere?

Ugye az nem újdonság, hogy az első győzelem a pilóta életében sorsdöntő pillanat. Vannak, akik örökre eltűnnek a semmibe, azonban vannak, akik olyan lendületet kapnak, ami kitart egészen a csúcsra érésig. Jackie Stewart szerint Button első futamgyőzelme fordulópont a karrierjében, és ha ügyes, akkor akár még világbajnok is lehet. Jenson már eleve hatalmas teherrel érkezett a legjobbak közé, ugyanis mindenki őt tartotta a Schumacher-éra utáni kiválóságnak. Az első éve a várakozásnak megfelelően alakult a britnek, azonban utána hol ő, hol az alá adott gyengébb autó miatt nem tudott felejthetetlent alkotni. Egészen az idei Magyar Nagydíjig, ahol Stewart szerint átment a legnagyobb próbán, ami egy pilóta életében előfordulhat. Megnyerte élete első versenyét. “Jensonból kinézem, hogy világbajnok legyen. Lehet, hogy nem fog versenyeket nyerni már idén, de ez nem azt jelenti, hogy a teljesítménye visszaesett. A Hondának is van hova fejlődnie, és ha a gép és az ember egyszer összhangba kerül, akkor Jenson világbajnok lehet.”

Az 1996-os világbajnok, Damon Hill másként értékelt: “Nem szeretném kisebbíteni Jenson és a Honda érdemeit, de a versenykörülmények nagyban hozzájárultak az istálló sikeréhez. Szerintem Isztambulban úgymond ismét helyreáll a rend.”

 

Heidfeld szerint Kubica előtt nagy jövő áll

Heidfeld, az utóbbi futam bronzérmese elismerően beszélt a BMW-Sauber honlapján csapattársáról, Robert Kubicá-ról. “Már, amikor hozzánk került mint harmadikszámú pilóta, láttam, hogy nagyon tehetséges versenyzővel van dolgunk. Rendkívül megbízhatóan vezette szinte az elejétől fogva a versenyautót, és a pályákat is nagyon hamar optimalizálta magában. Ez nagyon ritka egy újoncnál. Egészen biztos vagyok benne, hogy Robert nagyon szép jövő elé néz.”

 

 

 

Damon Hill fél a GP Masters-től?

Tegnap még arról adhattunk hírt, hogy Hill ma kipróbálja a veteránok autóját. Bár valóban tett néhány kört az 1996-os év világbajnoka a négykerekűvel, ennyi elég is volt neki. Úgy érzi, hogy nincs meg az a motiváció, ami fiatal korában jellemezte. A rosszmájúak szerint Hill egyszerűen csak berezelt. Fél Mansell-től illetve a többi korábbi nagyágyútól. Azért Hill-t sem ejtették a fejére és kellő tisztelettel beszélt az autóról és a sorozatról is. “Fantasztikus volt az autó. Nem sokban tér el egy Forma 1-es autótól. Talán kicsit könnyebb vezetni. Bár én nem fogok rajthoz állni a nyitófutamon, de a lelátóról nagyon izgatottan fogom végigkövetni a csatározásokat.”

 

 

Kubica kikaparta a gesztenyét Vettelnek

Kubica azzal, hogy Villeneuve helyére lépett, nehéz helyzetbe hozta a csapatát. Tesztpilóta nélkül ugyanis igen nehéz lenne versenyezni, ezért a BMW-Sauber nem is tétlenkedett sokat, hanem leigazolta a mindössze 20 éves német versenyzőt. Bár Vettelnek még hibádzik a szuperlicensz, de tapasztalata miatt ezzel valószínűleg nem lesz gond. 2005-ben még a BMW-WIlliamsnak majd idén a BMW-Saubernak közel ötszáz kilométert tesztelt az ifjú titán.

 

 

 

Mansell értetlenkedik

A Magyar Nagydíjra nem csak Lauda, hanem a másik nagy bajnok, Mansell is felfigyelt. Pontosabban Schumacher ügyetlenkedéseire. “Ha Schumacher okosan egy 37 éves öreg rókának megfelelően hidegvérrel kihasználta volna az Alonso kieséséből adódó ajtó-ablak helyzetet, akkor most azt mondanám, hogy ő az esélyese a világbajnokságnak. Viszont így, hogy a spanyolnak tíz pont előnye van, szerintem már hazaviszi a vb-címet. Érthetetlen számomra, hogy Michael miért állt le kekeckedni Pedro-val, amikor egyértelmű volt, hogy le fogja előzni a McLaren-Mercedes-sel.” – majd kesernyésen hozzátette – “Bár ha Michael-nek nincs szüksége még egy vb-címre, akkor rendben van a dolog.”


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/