GPM: meglepetés Silverstone-ban
címkék:
A 2006-os sorozat első állomásán az esélytelennek hitt Eddie Cheever szerezte meg a futamgyőzelmet.
Ahogy az már lenni szokott Angliában, a verseny ideje alatt is természetesen esett az eső. Már a startnál rendkívül csúszós aszfalttal kellett megküzdenie a mezőnynek, aminek soha nem látott mennyiségű kipörgés lett az ára.
Az időmérőn első helyet szerző Christian Danner az első pillanatban elvesztette a vezetést, ugyanis Warwick hathatós segítségével megpördült és el kellett engednie az egész mezőnyt, hogy újra csatlakozhasson. Danner ezután mesterien autózva sorra előzte le a versenytársait, ami a végén egy Hans–Joachim Stuck-kal vívott káprázatos csatában csúcsosodott ki. A dobogó legalsó fokáért vívott harcban végül Christian Danner kerekedett felül és így ismerve a körülményeket, a maximumot kihozta a versenyből.
Az első hely sorsa is rendkívüli izgalmak közepette dőlt el. A pole pozíció a 26 körös futam során hétszer is más kezébe került. Rögtön a rajtnál a helyosztó második helyezettje vette magához a mezőny irányítását. Azonban jött Eddie Cheever és Stefan Johansson-nak esélye sem volt a pozíció tartására. Egyedül Eric Van de Poele volt veszélyes a 48 éves veteránra. Ők ketten a maguk kis meccsük során többször is váltogatták egymás közt a vezető pozíciót, de a leintéskor Eddie Cheever orra volt előrébb így ő ünnepelhette élete első GP Masters diadalát.
Eddie Cheever (amerikai): “Folyamatosan a tükröt figyeltem és vártam, hogy Nigel bármelyik pillanatban feltűnjön. Aztán láttam, hogy ő már a garázsban szomorúan szemléli az eseményeket és tudtam, hogy meg van a győzelem. A végső sikerért igen csak megizzadtam, ugyanis Eric rettenetesen megnehezítette a dolgomat. Többször is átvette tőlem a vezetést, de szerencsére a legvégén én voltam előrébb. Nagyon élveztem a futamot. Mikor először jártam a pályán tizenhét voltam. Remélem, nemsokára ismét itt lehetek.”
Eric Van de Poele (belga): “Hihetetlen verseny volt. Nem láttam semmit a pályán. Kétszer ki is pördültem, szóval a második hellyel maximálisan elégedett vagyok. Sokáig, például mikor vezettem, egyáltalán nem tudtam, hogy én vagyok az első, ugyanis annyira a versenyre koncentráltam, hogy nem mertem lenézni az eredményjelzőre, vagy megnyomni a rádió gombot.”
Christian Danner (német): “A második helyen autóztam, amikor Mr. Warwick szépen eltalált és mindketten kipördültünk és meg kellett várnunk, míg a teljes mezőny elhalad és csak utána tudtuk üldözőbe venni őket. Nagyon sok autót kellett megelőznöm és a végén egy csodálatos harcot folytattam Hans-sal a harmadik helyért. Nincs boksz, nincs kipörgés gátló, nincs taktika csak a jobb lábunk, amivel nyomjuk a gázt. Ettől függ minden és ezért ilyen jó ez a sorozat.”
