/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Hamilton szerint ez a siker titka

2012. április 07. 12:53   |   Autoblog
címkék:  

Nem a futamgyőzelem, sokkal inkább a következetes pontszerzés lehet a siker kulcsa a 2012-es évadban – véli a McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton, aki ezzel együtt nem titkoltan csalódott amiatt, hogy sem Ausztráliában, sem Malajziában nem állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Hamilton a szezon első két versenyének a pole pozícióból vághatott neki, ám mindkét futamot „csak" a harmadik helyen zárta.el.

A 2008-as év legjobbja elismerte, szeretett volna nyerni, ám sokkal fontosabb, hogy következetesen gyűjti a pontokat, hiszen a végelszámolásnál nagyon sokat érhet az eddig megszerzett 30 egység.

„Nem tagadom, csalódott vagyok, amiért kétszer indultam az első rajtkockából, és egyszer sem sikerült győzelemre váltanom ezt, de inkább úgy gondolok erre, hogy a szerencse nem az én oldalamon állt, és előbb-utóbb fordul a kocka" – mondta Hamilton.

„Emellett úgy hiszem, a tavalyi évben megtanultam, milyen értékes is a következetesség: nem ér semmit egy nagyszerű eredmény, ha a következő héten nem tudsz újra erős teljesítménnyel előrukkolni. 2007-ben a hatodik versenyig nem nyertem, és mégis egész évben esélyes voltam a bajnoki címre."

Hamilton hozzátette, úgy hiszi, sokat változhatnak még az erőviszonyok az évad során, és akár már a jövő hétvégi Kínai Nagydíjon tapasztalhatunk némi változást a csapatok közti hierarchia tekintetében.

„Nem gondolom azt, hogy stabilizálódtak az erőviszonyok, szóval nagyon fontos, hogy szerezzünk néhány jó eredményt. Nagyon érdekes lesz látni, miképp keveredtek az erőviszonyok az elmúlt három hétben – szóval a kínai érdekes hétvégének ígérkezik."

„Természetesen szeretnék minden egyes versenyt megnyerni, de sokkal fontosabb, hogy minden futamon értékes pontokat szerezzünk. Azt hiszem, az első két versenyen megmutattuk, hogy egyértelműen jó pozícióban vagyunk a győzelemhez."

„A következő versenynek is úgy vágok neki, hogy nyerni akarok – de ez csak annyira fontos, mint az, hogy szerezzünk sok értékes pontot, ha valamilyen okból kifolyólag a győzelem mégsem lehetséges."

F1világ

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/