Kimi nyert, de Kínában dől el minden
címkék:
Évek óta nem látott izgalmakat hozott a Japán Nagydíj. Raikkönen a tizenhetedik helyről indulva nyerte meg a futamot úgy, hogy az utolsó előtti körben szerezte meg vezető helyét. Fisichella a második, a Alonso harmadik – a konstruktőrök versenye a finálén véglegesül.
Óriási kavarodást szült a tegnapi szeszélyes időben megszületett rajtsorrend. A start után az első kör első kanyarjában Sato és Barrichello kicsúszott, majd visszatért a pályára, előbbi első vezetőszárny-sérülésekkel, utóbbi jobb hátsó defekttel. A Red Bull-os David Coulthard meseszép rajtot vett, és jónéhány autót megelőzve csapattársa, Klien elé érkezett meg, a negyedik helyre.
A sereghajtók közül Michael Schumacher és Fernando Alonso is hamar megunta, hogy a versenyzőtársak után kullogjanak: előbbi a hetedik, utóbbi a nyolcadik helyre verekedte fel magát. És ez még mindig az első kör, olyannyira, hogy utolsó kanyarjában Juan Pablo Montoya csúnyán odacsapta autóját a gumifalnak, melynek folyományaként a Biztonsági Autó hat teljes körön át a pályán tartózkodott. Ez egyedül a két renitensnek, Barrichellónak és Satónak jött kapóra, hiszen kényelmesen elvégezhették a javításokat, míg a többiek a Safety Car után cammogtak.
Az újraindulás szintén felborzolta a kedélyeket, és amikor Pizzonia megállt a pálya szélén, ismét várhattuk az SC táblát, meg az ezüstös autócsodát. A japán sportbírók azonban az előző afférhoz képest villámgyorsan kitolták a brazilt, így a verseny zavartalanul folytatódhatott.
Japán infarktus
