/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Kimi Raikkönen világbajnok akar lenni

2005. szeptember 11. 20:51   |   Autoblog
címkék:  

Idén is nagy izgalmakkal tűzdelt negyvennégy körnek lehettünk tanúi. Volt minden: kicsúszás, kerékcserék, mutogatás. A lényeg, hogy Kimi Raikkönent intették le elsőként, aki így még hangyányi eséllyel küzdhet a világbajnoki címért. Balszerencséjére csapattársa az utolsó körökben esett ki, így a második helyen Fernando Alonso ért célba.

Idén is nagy izgalmakkal tűzdelt negyvennégy körnek lehettünk tanúi. Volt minden: kicsúszás, kerékcserék, mutogatás. A lényeg, hogy Kimi Raikkönent intették le elsőként, aki így még hangyányi eséllyel küzdhet a világbajnoki címért. Balszerencséjére csapattársa az utolsó körökben esett ki, így a második helyen Fernando Alonso ért célba.

Egy könnyed rajtvétel után mindenki megúszta az első kanyarokat. A nagy vesztes Jenson Button volt, aki elé Takuma Sato és Ralf Schumacher is bejött. Giancarlo Fisichella viszont nagyot szakított az elején, hiszen a tizenharmadik helyről rajtolva néhány kanyar után már a nyolcadik helyen autózott. Pechére azonban már a tizedik körben megcsúszott egy kerékvetőn, és az Eau Rouge-kanyar kijáratánál hozzávágta a falhoz kocsiját. Ezután, a Biztonsági Autó mögött két kört tett a mezőny, és mindenki eszeveszett kerékcserébe kezdett.

A Toyota eltaktikázta

A nagyon bátrak száraz gumikkal próbálkoztak, de a verseny folyamán kiderült, a pálya sokkal lassabban száradt, mint ahogy azt a taktikusok gondolták. A Toyotának például itt szálltak el nyerési esélyei: Ralf Schumacher hevesen üldözte a vezető Montoyát, amikor behívták száraz gumikért.

Néhány körrel később aztán újra kilátogatott, elvesztve második pozícióját. Azzal ugyanis nem számoltak a csapatok, hogy habár az eső nem esett és a pálya aszfaltja folyamatosan száradt, a levegő rettentő párás volt, így lehetetlen volt a száraz  gumikkal gyorsabban haladni.

A Safety Car vezetett

Galéria megtekintése

A tizenkettedik körben aztán a Safety Car elhagyta a pályát, a mezőnyön pedig totális fejetlenség lett úrrá. A kis kamikáze – álnéven Takuma Sato – a boxutca kijáratánál nekiment hátulról Michael Schumachernek, aki miután kikászálódott autójából néhány keresetlen szóval és egy kis kokival illetve japán kollégáját. Satonak mindenesetre sokba lesz ez a kis lökdösődés, koccanásukat ugyanis már a futam alatt elkezdték vizsgálni, és várhatóan nem dicséretet kap majd a végén.

David Coulthard autója a tizennyolcadik körig bírta a száguldást: a skót járgánya a boxutca utáni kanyarban adta meg magát, jelentős olajfolttal tisztelve meg a pályát.

Az élen állók közben szépen haladtak, ám a McLarenek korántsem tudtak annyira elszakadni, amennyire tőlük már megszokhattuk: Ralf Schumacher az élen álló Montoyát támadta, Jacques Villeneuve pedig nagy meglepetésre a negyedik helyről ijesztgette Raikkönent. Ekkor következett be az a toyotás baki, ami Ralf Schumacher futamába került.

A huszonnegyedik körben megkapta a száraz gumikat, majd néhány kör csúszkálás után visszament a nedves pályára is alkalmas gumikért. Pedig ezen a meccsen minden esélye meglett volna arra, hogy végre kibújjon csapattársa árnyékából, de csapata túltaktikázta a dolgot, és megfosztotta a lehetőségtől.

Az élen a helyzet változatlan maradt, viszont közeledett a kerékcserék ideje, és mindenki a McLareneket figyelte. Montoya ugyanis az első helyen haladt, viszont Raikkönennek mint egy falat kenyér, úgy kellenek a pontok, ha még meg akarja szorítani Alonsót. Ron Dennis, a csapatfőnök a legelegánsabban oldotta meg ezt a kényes szituációt: a finn pilótát két körrel később hívták ki üzemanyagért, így könnyszerrel átvette a mennyei tíz pontot érő vezető helyet. A helyzet így majdnem ideális volt, hiszen Alonso “csak” a harmadik helyen érhetett célba, hat ponttal a zsebében.

Montoya angolosan távozott

Ekkor érkezett az a bizonyos villámcsapás, bár cseppet sem derült égből: a kolumbiai pilóta a negyvenedik körben összeakadt a Heidfeldet még mindig helyettesítő Pizzoniával, és mindketten csúnyán összetörték versenygépüket: a “helyettes” például az egész bal első felfüggesztést szétzúzta.

Így alakult ki a végleges sorrend, ami óriási meglepetéseket hozott: Raikkönen és Alonso után három kerékcserével Button érkezett meg a dobogó aljára, és Webber négy kiállással lett a negyedik.

Raikkönen hátránya most újra csappant négy ponttal Alonsóhoz képest, és sziszifuszi munkával, de példátlan kitartással tör előre a világbajnoki címért. Most már biztosan Európán kívűl dől el a hőn áhított cím sorsa, Brazíliában, Japánban, vagy Kínában.

A Belga Nagydíj végeredménye:

1. Raikkönen (finn, McLaren)
2. Alonso (spanyol, Renault) +28.3
3. Button (brit, BAR) +32.0
4. Webber (ausztrál, Williams) +1:09.1
5. Barrichello (brazil, Ferrari) +1:18.1
6. Villeneuve (kanadai, Suaber) +1:27.4
7. Ralf Schumacher (német, Toyota) +1:27.5
8. Monteiro (portugál, Jordan) +1 kör
9. Klien (osztrák, Red Bull) +1 kör
10. Massa (brazil, Sauber) +1 kör
11. Karthikeyan (indiai, Jordan) +1 kör
12. Albers (holland, Minardi) +2 kör
13. Doornbos (holland, Minardi) +3 kör

Kiesett: Montoya (kolumbiai, McLaren) 40. kör, Pizzonia (brazil Williams) 39., Trulli (olasz, Toyota) 34., Coulthard (brit, Red Bull) 18., Michael Schumacher (német, Ferrari) 13., Sato (japán, BAR) 13., Fisichella (olasz, Renault) 10.


A világbajnokság állása:

Pilóták: 1. Alonso (spanyol, Renault) 111 pont, 2. Raikkönen (finn, McLaren) 86, 3. Michael Schumacher (német, Ferrari) 55

Konstruktőrök: 1. Renault 152 pont, 2. McLaren 146, 3. Ferrari 90


Következik:

Brazil Nagydíj – Interlagos, szeptember 25.


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá
Még nem érkezett hozzászólás.

*/