Raikkönen Alonso előtt nyerte a spanyol időmérőt
Fernando Alonso villantott a hazai közönség előtt, a kétszeres világbajnok a második helyről vághat neki a Spanyol Nagydíjnak. Az időmérőt Kimi Raikkönen nyerte.
Fernando Alonso nagyon akart bizonyítani a barcelonai publikum előtt, az akarásnak meg is lett az eredménye: a kétszeres világbajnok a második rajtkockát szerezte meg, ha nincs Kimi Raikkönen, az első helyről vághatott volna neki a vasárnapi futamnak. A Ferrari finn pilótája érkezett utolsónak a menők közül, és kicsit el is rontotta Alonso örömét, aki gyors körét befejezve már a levegőt öklözte.
Alonso eredményéhez nem árt hozzáfűzni, hogy autójában valószínűleg nincs túl sok benzin, ezt mutatja csapattársa, Nelsinho Piquet tizedik helyezése is. A Renault-nak csak így volt esélye villantani, megpróbálták, majdnem maximálisan be is jött. A harmadik helyről Felipe Massa rajtolhat, a brazil utolsó gyors körében elrontotta a célegyenesre vezető sikánt, a negyedik hely Robert Kubicáé lett. Lewis Hamilton csak az ötödik helyet szerezte meg a McLarennel, az angol nem is tűnt túlságosan boldognak autójából kifele kászálódva.
Spanyol Nagydíj, az időmérő edzés végeredménye:
1 K. Raikkönen Ferrari 1:21.813
2 F. Alonso Renault 1:21.904 +0:00.091
3 F. Massa Ferrari 1:22.058 +0:00.245
4 R. Kubica BMW 1:22.065 +0:00.252
5 L. Hamilton McLaren 1:22.096 +0:00.283
6 H. Kovalainen McLaren 1:22.231 +0:00.418
7 M. Webber Red Bull 1:22.429 +0:00.616
8 J. Trulli Toyota 1:22.529 +0:00.716
9 N. Heidfeld BMW 1:22.542 +0:00.729
10 N. Piquet jun. Renault 1:22.699 +0:00.886
11 R. Barrichello Honda 1:21.049
12 K. Nakajima Williams 1:21.117
13 J. Button Honda 1:21.211
14 T. Glock Toyota 1:21.230
15 N. Rosberg Williams 1:21.349
16 S. Bourdais Toro Rosso 1:21.724
17 D. Coulthard Red Bull 1:21.810
18 S. Vettel Toro Rosso 1:22.108
19 G. Fisichella Force India 1:22.516
20 A. Sutil Force India 1:23.224
21 A. Davidson Super Aguri 1:23.318
22 T. Sato Super Aguri 1:23.496